Nigeri puccs: lezárták a határokat a lázadók
Sőt: kijárási tilalmat rendeltek el.
Megválasztották az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait a Libri vállalatcsoport közgyűlésén, a testületekben régi és új tagok is dolgoznak majd.
hvg.hu
Az eltűnt evezős, akinek holttestét a massachusettsi Martha's Vineyard üdülőtelep egyik tavában találták meg, Barack Obama volt elnök személyi szakácsa volt – közölték a hatóságok.
hvg.hu
Az amerikai elnök kedves próbált lenni a gyerekkel, de a gesztusa elég furcsára sikerült.
hvg.hu
A brit lap vezércikke szerint profi csapat dolgozik a visszatérni készülő Trump mellett többek közt a közigazgatási és a kormányzati rendszer átalakításán.
hvg360
De már a mentőből fel tudta hívni az elnöki hivatal vezetőjét.
MTI
Péntek este van, itt az új Magyar Közlöny, egy új miniszterelnöki határozattal, amelyben új elnököt nevez ki a Központi Statisztikai Hivatal élére Orbán Viktor. Kincses Áron eddig elnökhelyettes volt, nyugdíjba vonuló felettesét, Vukovich Gabriellát követi a poszton.
Elillant a török demokrácia helyreállításának esélye, az autoriter Tayyip Erdogan uralma a harmadik évtizedébe lépett. A többség az erőre szavazott. De lesz-e elég belőle a megosztottság enyhítésére és a gazdaság helyreállítására?
Edgars Rinkevics 2014-ben coming out-olt.
hvg.hu
Ez azonban valószínűtlen: a szavazatok 91 százalékának feldolgozása után Erdoganra a törökök 49,49 százaléka szavazhatott.
hvg.hu
Az aktív eutanázia Portugálián kívül csak néhány országban, többek között Spanyolországban, és a Benelux államokban legális.
hvg.hu
Az államfő az egyházfő Twitter-posztjára reagált.
hvg.hu
A Celestis nevű amerikai vállalat 240–480 millió kilométerre a Naptól állítana pályára egy, négy volt amerikai elnök maradványait őrző szerkezetet.
hvg.hu
A tragédia kedden történt Dubaiban.
hvg.hu
Az egykori kézilabdázó volt a válogatott csapatkapitánya és játszott a Veszprém, a Szeged és a Tatabánya csapatában is.
hvg.hu
Áprilisig szakértői kormány vezeti az országot.
MTI
Az iratok egy része Biden szenátori, másik része pedig alelnöki ideje alatt keletkezett.
hvg.hu
A frissen megválasztott brazil elnök azt gyanítja, hogy Bolsonaro-párti hivatalos személyek segítettek a tüntetőknek behatolni az elnöki palotába.
hvg.hu
A jegybank elnöke érzékelte, hogy a kormánykommunikáció lassan őt próbálja felelőssé tenni a magyar gazdasági bajokért, holott a főbb döntéseket a kormány hozta és nem ő.
hvg.hu