#előzetes letartóztatás

Vizoviczki nem hat gyerekével karácsonyozik

A törvényszék indoklása szerint Vizoviczki László esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a tárgyaláson való megjelenése csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható.


Gyermekprostitúcióval bukott le két magyar férfi külföldön

A két futtató ausztriai bordélyházakban dolgoztatta a magyar nőket és lányokat. A házkutatásnál kiderült, hogy a kihasznált nők pénzéből négy darab 15-20 milliós kocsit, több tízmillió forint értékű órát és aranyat, valamint 7 millió forint készpénzt halmoztak fel.



Megerőszakolhatták halála előtt a 22 éves nőt

A péntek este eltűnt nő holttestét egy forráskúti házban találták meg a rendőrök. A gyanú szerint a ház lakója ölhette meg, akit nem jogerősen előzetesbe helyezett hétfőn a bíróság. Az áldozaton több súlyos sérülést találtak, több jel utal rá, hogy meg is erőszakolták.


Szabadlábon a 3 ember halálával járó balesetet okozó BMW-s rendőr

Az ügyészség ugyan indítványozta a 38-as úti baleset okozásával gyanúsított rendőr előzetes letartóztatását, de a Nyíregyházi Járásbíróság nem tartotta azt indokoltnak. A próbaidős rendőrt, akinek a szolgálati viszonyát szombaton megszüntették, így szabadlábra helyzezték. Az ügyészség fellebbez a bírósági döntés ellen. Az óvatlanul előző rendőr a gyanú szerint három ember haláláért felelős.



Nem kerülnek előzetes letartóztatásba az internetadó ellen tüntetők

A vasárnapi, internetadó elleni demonstráción őrizetbe vett hat tüntető közül senki nem kerül előzetes letartóztatásba – így döntött az ügyészség annak ellenére, hogy a rendőrség a letartóztatásukat indítványozta. Az egyik tüntetőt azonnal kiengedték, a többieket holnap állítják gyorsított eljárásban bíróság elé, addig még őrizetben maradnak.



Hatalmas összeggel lopta meg az államot egy veszprémi cég

A NAV ellenőrei lecsaptak egy Veszprém megyei cégre, ahol a dolgozók évek óta feketén kapták a fizetésük jelentős részét. A céget irányító illető a gyanú szerint a bérek után fizetendő adók és járulékok eltitkolásával 91 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását, tettéért akár 8 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.




Nemi erőszak a gólyatáborban: letartóztattak egy férfit

A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégén megerőszakolt egy lányt Fonyódligeten, egy gólyatáborban. A tábort szervező ELTE hangsúlyozta, hogy a szervezett programoktól "függetlenül történt" a nemi erőszak. A Velvet szerint a férfi egy budapesti fotós, aki nem először járt a táborban és korábban már kétszer állt bíróság előtt hasonló bűncselekmény miatt.







Combinós gyilkosság: 30 nap helyett 6 nap után kiengedték a tettest

Hat nap után kiengedték a Szent János Kórház pszichiátriai osztályáról A. Áron Gergelyt, pedig akár 30 napig is tarthatott volna kötelező gyógykezelése - tudta meg a hvg.hu a férfi ügyvédjétől. Vagyis a régóta súlyos pszichés zavarokkal küzdő férfit egy korábbi ügye miatt még javában kezelhették volna, amikor már az utcán volt, és a villamos alá lökött egy idős asszonyt. A kezelőorvosnak joga van előbb elengedni, a kórház egyelőre nem kommentálja az idő előtti elengedését.



Előzetesben marad S. Ábel

Előzetes letartóztatásban marad a bíróság pénteki határozata szerint az a férfi, aki a vád szerint még 2013 nyarán egy budapesti gyorsétteremben lövöldözni kezdett. A lőfegyverrel visszaéléssel és fegyveresen elkövetett garázdasággal vádolt S. Ábel továbbra is ártatlannak mondja magát.