#Emberi Jogok Európai Bírósága

Nem tűrik Handó Tünde túlhatalmát, elnöküket perlik a bírák

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke már törvényi erejű rendelkezést hoz és előírja azt is, hogy ki és mit gondolhat – ezt kifogásolják azok a bírák, akik Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon támadták meg a bírósági korrupció kivédésére hivatott, de visszaélésekre széles lehetőséget nyújtó integritási szabályzatot.



Szanyi Tibor nemcsak joggal intett be a parlamentben, de még pénzt is kap érte

Döntött a strasbourgi bíróság az MSZP-s Szanyi Tibor 2013-as beintési ügyében, amit a házelnök példátlanul szigorú büntetése követett. Ha Szanyi már kifizette a rárótt bírságot, az emberi jogi bíróság szerint 450 euró (mintegy 140 ezer forint), valamint 2650 euró (mintegy 820 ezer forint) illeti meg a költségek megtérítésére.



Magyarország újra pert vesztett Strasbourgban

Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden közzétett ítéletében, mert a bírák szerint megalázó vagy embertelen bánásmódnak minősül, hogy a magyar törvények értelmében a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében leghamarabb 40 év letöltése után van lehetőség a büntetés felülvizsgálatára.



Csoda történt? Lehet, mégsem titokban jelölnek strasbourgi bírót Orbánék

A kormány pályázatot hirdet az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírói posztjának betöltésére, és egyben visszavonja a korábban közzétett jelöléseket – közölték a kormány hivatalos oldalán kedden délben. Tíz magyar civil szervezet közösen tiltakozott múlt héten a bírójelölés módja miatt, szerintük a korábbi három jelöltet titokban választották ki, és emiatt támadhatóak.




Lesöpörték Strasbourgban a magyar fellebbezést a TEK ügyében

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék januárban, első fokon elmarasztalta Magyarországot a magyar terrorelhárító szervek (TEK) számára bírói engedély nélküli titkos megfigyelést biztosító törvény miatt. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.


Megdöbbentő magyar rekord Strasbourgban: szétpereljük az államot

Strasbourgból nézve nyilván igazolódni látszanak a magyarra mint jogásznemzetre vonatkozó évszázados sztereotípiák: az Európa Tanács 47 tagállama közül egyetlenegyben sem indítottak a polgárok relatíve olyan sok emberi jogi pert tavaly saját kormányuk ellen, mint Magyarországon – állapítható meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legutolsó ügyforgalmi adataiból.



A nap, amikor bejelentették az iskolák totális állami einstandját

Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: véglegesen eldöntötte a kormány, hogy minden iskolát államosít; Kövér László szólásszabadságot sértett, mondta ki Strasbourg; Bill Clinton felidegesítette a magyar külügyet; meghalt Kaján Tibor; van, ahol a Századvég függetlennek mondja magát; visszaszólt a kormány kvótanépszavazási kampányának az internet népe.





Jól hozott a Fidesznek a karaktergyilkosság

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul egy volt szocialista polgármester, akinek az „elszámoltatásával” a Fidesz megbukott. A vádak elolvadtak a bíróság előtt, miközben a Fidesznek politikailag jól fizetett a karaktergyilkosság, a politikus kiszállt a közéletből.