Moszkva szakítani akar Strasbourggal
Felmondanák az emberi jogok egyezményét is, zavarja a hatalmat.
Felmondanák az emberi jogok egyezményét is, zavarja a hatalmat.
MTI
MTI
hvg.hu
Kártérítés fizetésére kötelezte első fokon a magyar kormányt kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy magyar nő számára, akinek férje elrabolta kétéves fiukat, és közel tíz évig ismeretlen helyen tartotta.
MTI
Tizennégy civil szervezet közösen kérte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát, hogy állapítsa meg, a civilellenes „külföldi támogatásokról” szóló törvény sérti a civil szervezetek alapvető jogait.
hvg.hu
A magyar hatóságok megsértették a véleménynyilvánítás szabadságát – mondta ki a bíróság.
MTI
MTI
hvg.hu
A strasbourgi emberi jogi bíróság egy per elhúzódása miatt ítélt meg csaknem félmillió eurós kártérítést a Hunguest Vagyonkezelőnek.
A strasbourgi bíróság szerint a magyar hatóságok eltussoltak egy brutális kényszervallatást.
hvg.hu
A munkáltatók kizárólag előzetes értesítés után figyelhetik meg az alkalmazottak munkahelyi levelezését a strasbourgi bíróság ítélete szerint.
MTI
Mégsem jogsértő, ha nem lehet dolgozni nyugdíj mellett.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Emberi Jogok Európai Bírósága márciusban két ügyben is olyan határozatokat hozott, amelyek komoly csapásnak tekinthetők a mostani magyar kormány menekültpolitikájára. A Politico szerint ezt mintha nem hatná meg Orbán Viktorékat.
hvg.hu
Jogszerű az arc egészét vagy jelentős részét eltakaró iszlám fátyol nyilvános viselését tiltó belga törvény – mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
MTI
Az orosz igazságügyi tárca szerint szó sincs náluk diszkrimináciról, és ők szavatolják az emberi egyenlőséget.
MTI
Orosz melegjogi aktivisták adtak be keresetet a törvény ellen, a strasbourgi bíróság nekik adott igazat.
MTI
Schmidt szerint az egységes Európa valójában Hitler terve, a strasbourgi bíróság pedig összejátszik az embercsempészekkel.
hvg.hu
Március közepe óta kilenc esetben, összesen mintegy hatmillió forintot fizetett ki az állam volt és jelenlegi fogvatartottak számára az alapvető jogaik sérelme miatt.
MTI
"Fizessen Soros, van neki elég pénze" - ezzel kommentálta a Fidesz a jogsértő módon fogvatartott bangladesi migránsok ügyében hozott strasbourgi ítéletet.
MTI
MTI
hvg.hu
Még nincs is határozat arról, hogy a röszkei tranzitzónába szállítsák a strasbourgi bíróság döntésében érintett tinédzser és terhes menedékkérőket, tehát a magyar állam nem tudja, mi az, amit nem szabad végrehajtania - mondta Bakondi György.
hvg.hu
Az Emberi Jogok Európai Bírósága tegnap este ideiglenes intézkedésként megtiltotta, hogy nyolc tinédzser és egy veszélyeztetett terhes menedékkérőt, a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleit átszállítsanak a szerb határ menti tranzitzónákba.
hvg.hu
Több irányból támadják az országot.
MTI
Megfellebbezi Magyarország az Emberi Jogok Európai Bíróságának közelmúltban hozott, nem jogerős döntését, amely szerint 2015-ben a déli határszakasz tranzitzónájában jogszerűtlenül tartottak fogva, majd utasítottak ki két bangladesi menedékkérőt.
MTI
Jogszerűtlenül tartotta fogva Magyarország a tranzitzónában a menedékkérőket, majd dobta őket vissza Szerbiába – erről döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága. A még nem jogerős ítélet alapjaiban érintheti a kormány már törvényben elfogadott új menekültügyi eljárását.
hvg.hu