Ahmadinezsád: Irán nem fejleszt atomfegyvert
Irán nem dolgozik atomfegyver kifejlesztésén - jelentette ki az erre vonatkozó vádakat visszautasítva az iráni elnök hétfőn New Yorkban, az atomsorompó-szerződés utókonferenciájának hétfői megnyitóján.
Irán nem dolgozik atomfegyver kifejlesztésén - jelentette ki az erre vonatkozó vádakat visszautasítva az iráni elnök hétfőn New Yorkban, az atomsorompó-szerződés utókonferenciájának hétfői megnyitóján.
MTI
Az ENSZ egy jelentés formájában immár hivatalosan is elismerte, hogy a nemzetközi közösségnek 2010-re nem sikerült teljesítenie a biológiai sokféleség csökkenési ütemének jelentős lassítását kitűző, 2002-ben rögzített célt.
MTI
A január 12-i haiti földrengés 250-300 ezer halálos áldozatot követelt - közölte csütörtökön az ENSZ helyi missziójának (Minustah) vezetője, és arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy gondoskodjon további 800 rendőrnek az országba vezényléséről, mert a szervezet a jelenlegi létszámmal nem képes fenntartani a rendet a táborokban.
MTI
A thai hadsereg csütörtökön felszólította a Bangkok központjában összegyűlt ellenzékieket, hogy hagyják el az utcákat, "mert már nincs sok idő", és katonai művelet kezdődik a tömeg feloszlatására. A vörösingesek elutasították, hogy "a fegyverek árnyékában" tárgyaljanak a kormánnyal, és arra kérnék az ENSZ-t, küldjön békefenntartókat az országba.
MTI
Munkatársai fizetésére, juttatásaira és egyéb saját kiadásokra fordítaná az ENSZ a haiti békefenntartásra idén előirányzott 732,4 millió dolláros, nemrégiben megemelt összegű költségvetés kétharmadát – közölte egy ENSZ-dokumentumra hivatkozva a Fox News.
hvg.hu
Másodfokon is elutasította a holland bíróság a második világháború utáni legborzalmasabb európai mészárlásban, a boszniai Srebrenicában 1995-ben meggyilkoltak hozzátartozóinak azon keresetét, hogy állapítsák meg az ENSZ és a holland állam felelősségét az akkoriban nemzetközi védelem alatt álló városban történtekért.
MTI
Az orosz elnök egy szombati közleménye szerint lehetségesnek tartja az új büntetőintézkedéseket Iránnal szemben, hogy megfékezzék annak atomprogramját.
MTI
A világon minden nyolcadik ember nyomornegyedben él, az ENSZ adatai szerint az utóbbi tíz évben 777 millióról 830 millióra nőtt a nyomornegyedekbe kényszerültek száma.
MTI
Észak-Korea elutasította az ENSZ számos javaslatát, amelyek arra vonatkoztak, hogy miként lehet az emberi jogok helyzetét javítani az országban. A javaslatok között szerepelt a nyilvános kivégzések intézményének felszámolása.
MTI
Az ENSZ jószolgálati nagykövetének nevezték ki Antonio Banderas spanyol filmszínészt - jelentette be szerdán New Yorkban a nemzetközi szervezet fejlesztési programja (UNDP).
MTI
Az Európai Unió szükség esetén ENSZ-határozat nélkül is kész keményebb szankciókat elrendelni Irán ellen - közölte vasárnap a francia és a finn külügyminiszter.
unknown
Bírálótestülettel ellenőriztetné az ENSZ az Éghajlat-változási Kormányközi Testületét (IPCC), noha független tudományos tanácsadó csoportként hívták életre 1988-ban.
HVG
Környezetkímélő és higiénikus, egyszer használatos toalettet talált fel Anders Wilhelmson svéd építész. A repülőgépekről ismert zacskó hasonmásai nem tűnnek nagy dolognak, de fontosságukat jelzi, hogy ENSZ-adatok szerint a világon több mint kétmilliárd embernek nem jut higiénikus illemhely, ezért percenként négy gyermek hal bele az egyébként elkerülhető fertőző betegségekbe.
HVG
Katasztrofális helyzetbe jutnak a Gázai övezet lakosai, ha Egyiptomnak sikerül lezárnia a közös határ alatt húzódó csempészalagutakat - figyelmeztetett csütörtök este az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főbiztosa.
MTI
Izrael engedélyezte, hogy ENSZ-tűzszerészek belépjenek a Gázai övezetbe a tavalyi offenzíva után hátramaradt, fel nem robbant lőszerek hatástalanítása céljából.
MTI
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közbenjárását kérte Szilvan Salom izraeli miniszterelnök-helyettes ahhoz, hogy meggyőzzék a palesztinokat a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások felújításáról.
MTI
Szerbia új ENSZ-közgyűlési határozat elfogadását fogja kezdeményezni azután, hogy megszületik a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) állásfoglalása arról, ellentétes volt-e a nemzetközi joggal Koszovó függetlenségének kinyilvánítása - írta a Danas című belgrádi napilap. A határozat jogellenesnek nyilvánítaná a koszovói függetlenség kikiáltását.
MTI
Az argentin külügyminiszter az ENSZ főtitkárának közbenjárását kérte annak érdekében, hogy Nagy-Britannia tartózkodjon a további "egyoldalú lépésektől" a Falkland-szigetek ügyében.
MTI
A kihalás szélére került állatok közül a legnagyobb veszély a fehérfejű langurt, a szürkebóbitás gibbont és a fürgemakit fenyegeti.
hvg.hu
Bejelentette távozását Yvo de Boer, az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezmény (United Nations Framework Convention on Climate Change – UNFCCC) titkárságának vezetője. A holland diplomata négy év után távozik a posztjáról és várhatóan a KPMG tanácsadó cégnél helyezkedik majd el.
hvg.hu