Moszkva fenyegetéssel reagált arra, hogy Dél-Korea is beszállhat Ukrajna felfegyverzésébe
Szöul eddig elutasította Ukrajna közvetlen katonai támogatását, most viszont változtathat álláspontján. Már meg is jött rá az orosz reakció: nem örülnek.
Szöul eddig elutasította Ukrajna közvetlen katonai támogatását, most viszont változtathat álláspontján. Már meg is jött rá az orosz reakció: nem örülnek.
hvg.hu
A dél-koreai hadsereg közleménye szerint Észak-Korea egy feltehetően új típusú, közepes vagy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki csütörtökön, ami riadalmat okozott Japán északi részén, ahol a lakosságot arra is felszólították, hogy húzódjanak fedezékbe.
MTI
Az elemzők szerint viszont valószínűtlen, hogy a technika tényleg olyan jól működjön, ahogy azt a a diktatúra lefesti.
MTI
A rövid hatótávú rakétákat arra tervezték, hogy kikerüljék a dél-koreai rakétavédelmet.
MTI
A diktatúra most tesztelte az új szerkezetet, mely állításuk szerint atomfegyver hordozására képes.
MTI
Nukleáris robbanófej-utánzattal is felszerelték a rakétát, amelyet felbocsátottak.
MTI
Közös állásfoglalásban ítélték el, hogy a nap folyamán Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki.
MTI
A dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.
MTI
Észak-Koreát nagyon feszíti, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok közös hadgyakorlatot tart, és azt állítja, az állampolgárai önként csatlakoznak a nemzeti hadsereghez.
hvg.hu
A csúcstalálkozó 12 év óta az első a két szomszédos hatalom között.
MTI
A dél-koreai hírszerzés szerezhetett tudomást az észak-koreai diktátor fiáról, akinek eddig a létezéséről sem tudtak.
MTI
Az észak-koreai vezető arra figyelmeztette a gazdálkodókat, hogy minden körülmények között teljesítsék a célokat.
MTI
Kim Dzsong Un megoldást sürget, ám egyelőre nem tudni, hogy milyen eszközökhöz fog nyúlni az ország vezetése.
hvg.hu
Pikáns elképzelés, hogy a diktátornak arról daloljanak, hogy „ki akarok szabadulni", de a neten viharos sebességgel terjedő videót láthatunk erről. Igaz, az csak egy ügyes fake-klip.
hvg.hu
A térségben az amerikai sereg gyakorlatozik, ez pedig módfelett bosszantja a diktatúrát.
hvg.hu
Amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatot tartottak vasárnap az újabb észak-koreai rakétakilövésre reagálva - közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS). Az észak-koreai eszköz nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakéta lehetett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Phenjant minden jel szerint kellemetlenül érinti Dél-Korea és az Egyesült Államok tervezett közös hadgyakorlata.
MTI
A kínai nyitás jótékony hatást gyakorol a világtól elzárkózó nemzeti kommunista államra, ahol szinte minden fogyasztási cikkből hiány van, de rendelkeznek atombombával és rakétákkal, amelyekkel a szomszédokat fenyegethetik.
Lengyel Miklós
Két üzenetet küldött egyszerre.
hvg.hu
Több száz milliárd forintnak megfelelő kárt okoztak az észak-koreai állami hackerek.
MTI