#Észak-Korea

Észak-Korea fizet Panamának

Beleegyezett Észak-Korea abba, hogy Panamának pénzbüntetést fizessen annak a fegyverszállító hajónak az elengedése érdekében, amelyet Kubából hazafelé tartva július közepén tartóztattak fel a Panama-csatornánál.



Észak-Korea diktátorai és a kínos nagybácsik

A phenjani állami televízió állóképeket mutatott hétfőn arról, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kegyvesztett nagybátyját egyenruhás őrök kivezetik a Koreai Munkapárt politikai bizottságának tanácskozásáról. Miként lesz valaki ripacsból egy diktátor veje, majd többszöri kegyvesztettség után az ország második embere, hogy aztán akkorát zuhanjon, mint még soha. Csang Szong Tek portréja.



Tényleg kirúgta nagybátyját a Kedves Vezető fia

Phenjanban hivatalosan megerősítették, hogy minden tisztségéből menesztették Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagybátyját, Dzsang Szong Teket. Az erről szóló bejelentést a KCNA hivatalos hírügynökség tette közzé vasárnap.








Dél-Korea: már képes atombombát gyártani Észak-Korea

Dél-Korea szerint Phenjan jelentős előrelépést tett nukleárisfegyver-fejlesztési programjában, és uránalapú atombombát is képes már előállítani – mondta szerdán a szöuli védelmi miniszter. Kim Kvan Dzsin a parlamentben beszélt Észak-Korea nukleáris programjáról.




Nyilvánosan végeztek ki 80 embert Észak-Koreában

Dél-koreai lapértesülés szerint Észak-Koreában november elején egyetlen napon 80 embert végeztek ki nyilvánosan viszonylag kisebb bűncselekmények miatt. Többségüknek azért kellett meghalniuk, mert a dél-koreai tévé adását nézték, másokat pedig pornográfia terjesztése vagy prostitúció miatt lőttek agyon.



Dél-koreai foglyokat enged szabadon Észak-Korea

Észak-Korea azt ígéri, hogy szabadon enged hat dél-koreai foglyot – derül ki a dél-koreai országegyesítési minisztérium csütörtöki rövid közleményéből, amely szerint korábban nem látott, történelmi lépésről van szó.




Új híd épül Észak-Korea és Kína között

Jövőre új híd köti majd össze Kínát Észak-Koreával, amely egy határ menti kereskedelmi komplexummal párhuzamosan épül az északkelet-kínai Csilin tartomány Tantung városában – közölte a település polgármestere.