Észak-Korea elfogadta vasárnap azt a dél-koreai javaslatot, hogy újítsák fel a hatvan évvel ezelőtt véget ért koreai háborúban szétszakadt családok találkozóit - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Elismerte a Vatikán, hogy betöltetlen a phenjani egyházmegye püspöki széke, Francis Borgia Hong Jong Ho, az észak-koreai főváros volt püspöke halott, és ezzel megnyílt az út Hong boldoggá avatása előtt – adta hírül az UCAnews ázsiai katolikus hírportál csütörtökön.
Jurij Andropov szovjet pártfőtitkár a nyolcvanas években magára hagyta Kubát az Egyesült Államokkal szemben, ezért Havanna Észak-Koreától kapott fegyvereket - derül ki egy szerdán megjelent cikkből, amelyben Fidel Castro volt kubai államfő a több évtizedes kubai-szovjet kapcsolatokra emlékezett vissza.
A KCNA állami hírügynökség tudósítása szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a hét végén újra ellátogatott abba a gyárba, amelyik ellátja a lakosokat az ország saját mobiljával. Íme a fotók.
A nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt őrizetbe vették egy Phenjan-párti csoport négy aktivistáját Dél-Koreában. A vádak szerint az aktivisták az észak-koreai rezsimet éltető propaganda-hadjáratot folytattak.
Arirang névre keresztelt, androidos okostelefont mutattak be Észak-Koreában; a sztálinista állam hivatalos tájékoztatása szerint az eszközt Észak-Koreában gyártják.
Harminckilenc év óta most először módosította tíz alapelvét az észak-koreai állampárt, hogy szentesítse a Kim család dinasztikus utódlási szabályait az ország élén, és hangsúlyozza Észak-Korea atomhatalmi státusát – írta hétfőn a Csoszon Ilbo dél-koreai lap.
A sok és szigorú korlátozás mellett az észak-koreaiak által egyedüliként használható táblagépnek van egy érdekes tulajdonsága is. Segítünk: köze van az állami propagandához.
Idén az észak-koreaiak 80 százaléka szenved élelmiszerhiánytól, és az ötévesnél fiatalabb gyerekek csaknem 20 százaléka rosszul táplált – állítja csütörtökön megjelent negyedéves jelentésében az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP).
Műholdas felvételekből ítélve Észak-Korea a duplájára növeli urándúsító üzemét a jongbjoni atomlétesítményben - közölte szerdán egy amerikai székhelyű intézet, amely nyomon követi Phenjan atomprogramját.
A phenjani vezetés augusztus 14-re újabb tárgyalásokat javasolt a két ország viszonyának normalizálása érdekében. Észak-Korea elkötelezett amellett, hogy véglegesen rendezzék az ipari park újranyitását övező vitás kérdéseket, és garantálni fogja a dél-koreai vállalatok védelmét, valamint azok munkatársainak és a látogatóknak a biztonságát is - állítják.
Pontosan hatvan éve egy tűzszüneti megállapodás vetett véget a harcoknak a Koreai háborúban.1950. június 25-én a jelenlegi vezér, Kim Dzsongun nagyapja, Kim Ir Szen pártfőtitkár által vezetett Észak-Korea (kínai támogatással) támadást indított Dél ellen. Az északi csapatok bevették Szöult, elfoglalták csaknem az egészKoreai-félszigetet. Az ENSZ égisze alatt szeptemberben jelentős amerikai erő szállt partra és vette fel a harcot az agresszorral. A konfliktusban mintegy kétmillió ember halt meg, az 1953 július 27.-én aláírt tűzszüneti megállapodás pedig a határvonalat lényegében a háború előtti helyen, a 38. szélességi foknál rögzítette. Békemegállapodás azonban mindmáig nincs a két Korea között.
Kína alelnökét küldi Észak-Koreába a héten a koreai háború befejezésének 60. évfordulójára rendezett phenjani ünnepségekre – derült ki a kínai külügyminisztérium szerdai közleményéből.
Aki azt hinné, Észak-Korea népe nem mulat nyáron, nagyot téved. A Kim Dzsongun-féle rezsim teljes támogatását élvezve tegnap indult és hét hétig tart a tizenegyedik Arirang Fesztivál.
Az ország, ahol a 3G mobilnetet is csak néhány hónapja tették elérhetővé, a korábbi teljes bezártság után idén viszonylag gyorsan kezd megnyílni előttünk. Az első észak-koreai instagramos videókat a Mashable gyűjtötte össze.
Észak-Korea felfüggesztette egy nagy hatótávolságú rakéta indítására is alkalmas létesítmény építését – állította egy amerikai kutatóintézet kedden műholdas felvételekre hivatkozva.
"A rakomány nem állt egyébből, mint elavult fegyverekből, amelyeket felújítás után visszaküldtünk volna Kubába egy törvényes szerződés alapján" – reagált a Panamában feltartóztatott hajó ügyében Észak-Korea.
Elismerte Kuba kedden, hogy egy észak-koreai hajón onnan küldtek több tonna fegyvert az ázsiai országba. A külügyminisztérium közleménye szerint mindazonáltal elaggott, javításra szoruló katonai eszközökről van szó, amelyeknek javítás után vissza kellett volna térniük Kubába.