Mégsem nyithat nagykövetséget Észak-Korea Ausztráliában
Az ausztrál kormány saját döntését felülvizsgálva úgy határozott, mégsem engedélyezi Észak-Koreának, hogy nagykövetséget nyisson Canberrában.
Az ausztrál kormány saját döntését felülvizsgálva úgy határozott, mégsem engedélyezi Észak-Koreának, hogy nagykövetséget nyisson Canberrában.
MTI
Észak-Korea szokatlanul kiterjedt hadgyakorlatokba kezdett – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium csütörtökön, két nappal az után, hogy Phenjan azzal fenyegetőzött: felmondja a két ország közti 1953-as fegyverszünetet.
MTI
Észak-Korea repülés- és hajózástilalmi övezetet alakított ki az ország keleti és nyugati partvidékén, ami azt jelzi, hogy nagyobb hadgyakorlatra készül, de egy rövid hatótávolságú rakéta kipróbálása sem kizárható - közölte szerdán a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
MTI
A dél-koreai hadsereg azt közölte szerdán, hogy kemény válaszcsapást mér Észak-Koreára és annak legfelső vezetőire, ha Phenjan beváltja fenyegetését, és - válaszul az újabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra - megtámadja Dél-Koreát.
MTI
A kínai média vezető helyen, és tényként számolt be szerdán arról, hogy Észak-Korea a jövő hétfőtől felmondta a Dél-Koreában 1953-ban kötött fegyverszüneti egyezményt. Szakértők szerint szertefoszlóban vannak a párbeszéd esélyei. Közben a dél-koreai hadsereg szerdán bejelentette, hogy felkészült a válaszcsapásra, ha az északiak megtámadják az országot.
MTI
Egy szemtanú szerint teljesen hülyét csinált magából Dennis Rodman, amikor hangosan istenítette egy amerikai hotel bárjában Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt. A volt kosarast végül megkérték, hogy távozzon.
hvg.hu
Észak-Korea kedden azzal fenyegetőzött, hogy felmondja az 1953-ban kötött fegyverszünetet Dél-Koreával, ha déli szomszédja és az Egyesült Államok folytatja két hónaposra tervezett, éves hadgyakorlatát.
MTI
Washington és Peking újabb Phenjan-ellenes szankciókban állapodott meg ENSZ-diplomaták szerint.
MTI
A Fehér Ház szóvivője hétfőn elítélte Dennis Rodman volt amerikai kosárlabda-játékos múlt heti phenjani látogatását, hangsúlyozva, hogy az elnyomó kommunista rezsim propagandafogásként használta fel az egykori NBA-sztár vizitjét.
MTI
Kim Dzson Un észak-koreai vezető azt üzente Barack Obamának: arra vár, hogy az amerikai elnök felhívja - jelentette ki vasárnap az ABC televíziónak Dennis Rodman volt kosárlabda-sztárjátékos, aki az elmúlt napokban Phenjanba látogatott.
MTI
Befejezve észak-koreai "kosárlabda-diplomáciai" látogatását pénteken, Dennis Rodman amerikai kosárlabda-legenda "klassz srácnak" nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, apját és nagyapját pedig "nagy vezetőknek".
MTI
Az észak-koreai lágerekben ma is arra nevelik a gyerekeket, hogy árulják be a szüleiket. Ez ellen kampányol világszerte Szin Donghjok, akinek sikerült megszöknie egy munkatáborból. Kínzással, veréssel, éhezéssel töltött életéről és szökéséről Blaine Harden újságíró írt könyvet, akinek évekbe telt, míg szót tudott érteni a lágerben szocializálódott Szinnel. Interjú Blaine Hardennel.
Kiss Ádám
Észak-Koreába látogatott kedden Dennis Rodman amerikai kosárlabda-legenda, hogy "kosárlabda-diplomáciával" próbálja javítani a két ország Phenjan februári kísérleti atomrobbantása után tovább romlott viszonyát.
MTI
Az Instagram közösségi képmegosztón megjelentek az első fotók, melyek az észak-koreai fővárosban, Phenjanban készültek. A külvilágtól elszigetelt országban elindult a 3G-mobilnet szolgáltatás, melyet csak külföldiek használhatnak.
hvg.hu
Az iráni parlament jóváhagyta kedden egy Észak-Koreában tanult volt katonatiszt kinevezését Mahmúd Ahmadinezsád elnök kormányának egyik kulcsposztjára.
MTI
"Igazi háborút" szimuláló, éleslövészettel végrehajtott hadgyakorlat részese volt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölte a hivatalos média kedden, az új dél-koreai elnök, Pak Gun Hje asszony beiktatásának másnapján.
MTI
Megemelték a dél-koreai hadsereg készültségi szintjét az új elnök beiktatása előtt.
MTI
Több mint tízezer észak-koreait tüntetett ki különféle érdemrendekkel és címekkel a phenjani vezetés a február 12-én végrehajtott atomrobbantás sikeréhez való hozzájárulásukért.
MTI
Az országaik közötti gazdasági és biztonsági kapcsolatok további megerősítésében, valamint az Észak-Korea elleni közös fellépésben állapodott meg pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök és Abe Sindzo japán miniszterelnök.
MTI