Gyógyszerre ihatott Rezesova, a tűzoltók törték rá a lakásának ajtaját
Öt napra kórházba került, miután az édesanyja kihívta hozzá a mentőket.
Öt napra kórházba került, miután az édesanyja kihívta hozzá a mentőket.
Garázdasággal gyanúsítják a 38 éves K. Pétert.
Az egy hetes csecsemő szülei kértek segítséget a zuglói járőröktől.
Az elkövetők szerint az illető lopással vádolta őket, ezért egy közeli buszmegállóban addig ütötték és rugdosták, amíg elvesztette eszméletét.
A nő betegsége miatt rosszul lett és eszméletlenül terült el az utca kövén. Két másik nő ellopta a fülbevalóját.
Az illetékes kolumbiai kórház vezetősége megerősítette, hogy elbocsátották állásukból azokat az orvosokat és nővéreket, akik az egyik műtőben készített amatőr videón láthatóak.
Két eszméletlen embert hoztak ki egy kigyulladt panellakásból a tűzoltók Dunaújvároson. Kedd délután egy fővárosi, XII. kerületi valamint egy esztergomi társasházban is tűz volt.
Tűz volt egy Németvölgyi úti társasházban kedden délután.
Mindent elkövet azért, hogy kiderüljön az igazság – ezt mondta a TV2 hírműsorának telefonon Bényi Ildikó. A köztévé műsorvezetőjének lánya volt az egyik tini, akit ájultan találtak a Balaton Soundon a DVBBS nevű kanadai együttes öltözőjében a szombat esti koncert után.
Közleményt adott ki a DVBBS, amelynek öltözőjében eszméletlen lányokat találtak. A zenekar szerint nincs közük az incidenshez. A 20 év alatti lányok már egy hete buliztak a VIP-ben. A lányok között a hírek szerint egy ismert tévés újságíró lánya és annak barátnője is ott volt, a feljelentést a DVBBS ellen pedig az újságíró tehette.
A Bors szerint már a ferihegyi reptéren voltak a DVBBS tagjai, amikor elérték őket a rendőrök. Azt nem tudni, milyen intézkedés történt, illetve tudták-e tisztázni magukat, van-e közük a történtekhez. A két eszméletlen lányt az elektronikus zenét játszó duó öltözőkonténerében találták meg a földön fekve a szombat esti koncert után a Balaton Soundon. A rendőrségtől közölték, hogy vizsgálják az esetet.
Intenzív osztályra vittek Nagykanizsán egy középkorú testvérpárt, miután egy flakonból fagyállót ittak. Egyikük meghalt.
Tíz kilométert tett meg egy cseh kamion egy német autópályán, miután szélütést kapott a sofőrje. A 48 éves férfi részlegesen megbénult, jelenleg életveszélyes állapotban fekszik kórházban.
Az ájult nő a Wesselényi és a Kertész utca sarkán feküdt az autók között, Eb-ünneplésről hazainduló járókelők találtak rá. A nő bugyija a bokáján volt, pénztárcája és iratai eltűntek, de egyéb értékei megvoltak. Egyelőre nem tudni, hogy mi történhetett szerdán késő este, a rendőrség kábítószer birtoklása miatt nyomoz.
Életveszélyes állapotban került kórházba az a nő, akit eszméletlen állapotban találtak egy III. kerületi társasház liftjében. A rendőrség emberölési kísérlet miatt indított nyomozást.
Tatán, a Tópart sétányon rosszul lett és eszméletlen állapotba került kedden egy 27 éves férfi, a földön fekvő embertől egy ismeretlen 80 ezer forintot vett el.
Egy negyedik emeleti ablakot betörve mentettek ki egy magatehetetlen idős asszonyt csütörtök este lakásából a Békés megyei városban az orosházi tűzoltók - írja az oroscafe.hu.
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri egy 2010. május 27-i üggyel kapcsolatban.