#EU

„Derék jogászemberek” meózzák Orbánék dömpingtörvényeit

Nem csak azt nézik, az általuk vizsgált sarkalatos törvények megfelelnek-e az unió jogrendszerének, hanem azt is, szélesebb értelemben véve teljesítik-e az európai normákat – írta a hvg.hu-nak Rudolf Dürr Schnutz, a Velencei Bizottság igazságügyi osztályának vezetője. A szervezet képviselői a héten jártak Magyarországon, hogy anyagot gyűjtsenek jelentésükhöz, amit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt vitatnak meg, várhatóan márciusban.



Gál: az EU egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáját

Az Európai Unió egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és a közösségi szintről érkező válasz mindig ugyanaz: a kisebbségvédelem kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik - állapította meg Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, a düsseldorfi kisebbségügyi konferencia résztvevőihez intézett, pénteken lejátszott videóüzenetében.


Nagy pofont kaphat az iráni kereskedelem az EU-tól

Az Európai Bizottság Irán kizárását fontolgatja a SWIFT nemzetközi bankközi pénzforgalmi rendszerből - közölte csütörtökön egy brüsszeli illetékes. Az Egyesült Államok sürgetésére az EU egyebek mellett pénzforgalmi "kiéheztetetéssel" akarja békés célú csatornákba terelni az iráni atomprogramot. Teherán az ország növekvő elektromos energia igényének fedezésével indokolja a programot.



Kovács Zoltán: nem könnyű megbirkózni a támadásokkal

Nem könnyű megbirkózni a nem racionális és nem pragmatikus támadásokkal; az EU intézményei és az egyes tagországok között fellépő problémákat pragmatikus módon kellene megoldani - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár a Gazeta Polska független lengyel hetilapnak adott interjúban.



Jóváhagyta az Európai Bizottság az FHB Bank feltőkésítését

Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a magyar FHB Bank 30 milliárd forint (körülbelül 100 millió euró) összegű feltőkésítését és a magyar likviditási program alapján a banknak nyújtott majdnem 120 milliárd forint (körülbelül 400 millió euró) összegű kölcsönt.



Londoni elemzők: áprilisig megegyezhet Magyarország az IMF-fel és az EU-val

A jövő hónap vége felé kezdődhetnek, és valószínűleg májusig eltartanak a magyar kormány, a Nemzetközi Valutaalap és az EU hivatalos tárgyalásai egy új finanszírozási programról - vélték hétfői helyzetértékelésükben az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Baclays Capital közgazdászai. A londoni elemzői konszenzus ugyanakkor nem ez: több citybeli előrejelzés szerint is akár még márciusban, vagy legkésőbb áprilisig lezárhatók a tárgyalások.


Cséfalvay: áprilisra lezárhatják a tárgyalást az IMF-fel és az EU-val

Cséfalvay Zoltán szerint az EU-val és az IMF-fel hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások, amelyek március végén vagy áprilisban le is zárulhatnak egy biztonsági védőhálóról. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával a magyar gazdaság helyzetéről és az átalakításokról két lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza és a Rzeczpospolita közölt hétfőn interjút.





A zord tél miatt megy még mindig az iráni olaj az EU-ba?

Irán oroszországi nagykövete próbált magyarázatot adni csütörtökön arra, hogy mi történhetett előző nap Teheránban, ahol az olajügyi minisztérium cáfolni kényszerült az iszlám ország állami tévécsatornájának bejelentését az olajexport leállításáról több Európai Uniós országba.


"A kohéziós politika nem csodaszer" - 12 EU-miniszter írt közösen

Az Európai Unió kohéziós politikájának a gazdasági növekedést és munkahelyteremtést segítő hatását hangsúlyozta tucatnyi tagállam, köztük Magyarország uniós ügyi minisztere a European Voice című brüsszeli hetilap csütörtökön megjelent legfrissebb számában publikált közös írásában.





Az űrből figyeli a gazdákat az EU

Egyre inkább műholdakkal, nem pedig emberi ellenőrökkel néz a gazdák körmére az Európai Unió, hogy megtudja, jogosan igényeltek-e agrártámogatást. A fotópontosítás ügyében egyébként a jövő a drónoké, azaz a robotrepülőké.