Egy román miniszter lemondását követelik
A román munkaügyi miniszter felesége egy olyan egyesület alkalmazottja, amely európai uniós támogatásban részesült.
A román munkaügyi miniszter felesége egy olyan egyesület alkalmazottja, amely európai uniós támogatásban részesült.
MTI
A szakértői bizottság azt javasolja a kormánynak, hogy három lépcsőben - 2012-ben, 2015-ben és 2019-ben - szigorítsa az épületek hőszigetelési előírásait, mivel 2020-ra eleget kell tenni annak az uniós előírásnak, amely szerint csak közel nulla energiaigényű házak épülhetnek - közölte a Magyar EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete (MEPS) hétfőn az MTI-vel.
MTI
Az uniónak nem kell feltétlenül minden országot felvennie, amely csatlakozni szeretne a közösséghez, nem szabad hagyni, hogy túl nagy legyen az EU - mondta Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) korábbi néppárti elnöke hétfőn Budapesten.
MTI
Májustól eltűnhetnek az európai polcokról a kínai gyógytermékek, egy uniós rendelet ugyanis az engedélyezéshez szigorú minőségi vizsgálatokat és kísérleteket tett kötelezővé.
hvg.hu
Teherán szombaton elítélte az Európai Unió 32 iráni vezető ellen az emberi jogok megsértése címén hozott szankcióit kettős mérce alkalmazásával vádolva az EU-t - jelentette az iráni rádió és televízió honlapja.
MTI
Brüsszel engedélyére azért van szükség, mert a piaci verseny korlátozása az egyik legfontosabb uniós alapelvvel ütközik. Rendkívüli helyzetben azonban a tagállamok ideiglenesen mentesülhetnek a legfontosabb alapelvek betartásának kötelezettsége alól.
MTI
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, a csütörtöki gödöllői amerikai-uniós bel- és igazságügyi miniszteri találkozón teljes volt az egyetértés arról, hogy mind a korrupció, mind a terrorizmus elleni harcban az eddigieknél is szorosabb együttműködésre van szükség.
MTI
Egyhangú megállapodással elfogadták az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei szerdán az EU Duna-stratégiáját, és ezzel lényegében teljesült a magyar elnökség újabb kiemelt célkitűzése - jelentette be az elnöklő Martonyi János a luxembourgi találkozót követően.
MTI
Minden tagállamnak gondosan mérlegelnie kell saját nemzeti érdekeit, de ezeket az érdekeket jobban szolgálja, ha ott ülünk a tárgyalóasztalnál és szövetségeseket keresünk, mint ha kivonulunk a szobából, és kívülről nézünk be az ablakon. Így kommentálta Bajnai Gordon volt kormányfő egy keddi konferencián Orbán Viktor bejelentését, mely szerint Magyarország nem csatlakozik az eurózóna-országok által kötött, de a közös valutát nem használó tagállamok előtt is nyitva álló, a gazdasági integráció következő fokát előirányzó úgynevezett Európlusz paktumhoz.
Ha háború nélkül esik szét Jugoszlávia, alighanem minden tagköztársasága hamarabb léphetett volna az unióba, mint Magyarország. Hogy az országnak az EU-ban a helye, nem kétséges, de még rengeteg a teendő Szerbiában a csatlakozásig - olvasható a Tagok vagyunk blog friss bejegyzésében.
hvg.hu
Hétfőn a kakaó ára tonnánként 47 dollárral, 1,6 százalékkal 3.032 dollárra emelkedett az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén, eddigi csúcsa március 4-én volt, amikor az elefántcsontparti feszültségek, illetve a kakaóexport leállítása miatt 32 éves rekordot döntött az ár.
MTI
A külügyi államtitkár szerint a keleti partnerségi csúcstalálkozó elhalasztása kapóra jött a magyar soros EU-elnökségnek.
MTI
A Budapesten tanácskozó szervezetek szerint a héten közzétett roma integrációs stratégia nem megfelelő módon kezeli az Európában egyre inkább növekvő cigányellenességet.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A nyolc tagból álló, úgynevezett Arraiolos-csoport államfői lesznek jelen, de vendégként részt vesz a találkozón a szlovén elnök is.
MTI
Az Arraiolos-csoportot, a "nyolcakat" Ausztria, Finnország, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország, Olaszország és Portugália elnökei alkotják, de Schmitt Pál köztársasági elnök kezdeményezésére ez alkalommal meghívták Szlovénia államfőjét is.
MTI
Egyetértett az Európai Parlament szerdán Strasbourgban elfogadott jelentéseiben azzal, hogy új lendületet kell adni az Európai Unió belső piaci egységesedésének, mert azzal kedvező változásokat mozdíthat elő a lakosság mindennapi életében is.
MTI
Aláírta szerdán az Európai Unió azt a hágai egyezményt, amely az egész világra kiterjedő rendszert hoz létre a gyermektartás és az egyéb családi tartások behajthatósága érdekében.
MTI
Az Európai Bizottság a természetvédelmi EU-előírások betartására szólította fel szerdán Magyarországot. Az uniós végrehajtó testület ilyen jellegű hiányosságokat vélt találni egy olyan területen, amely világszerte veszélyeztetett madárfajoknak ad otthont.
unknown
Mindenki érti annak fontosságát, hogy az európai uniós intézmények még ebben a félévben megállapodjanak a gazdasági koordinációt tovább erősítő, az euró stabilitását növelő új jogszabályokról - jelentette ki Herman Van Rompuy, az EU kormányfői tanácsának elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén.
MTI
Pozitív visszajelzéseket kapott az Európai Parlamentben eddigi tevékenységéről a magyar soros EU-elnökség kedden, az első három hónap eredményeit értékelő és a következő negyedév feladatait áttekintő találkozón.
MTI