#Evo Morales

A világ legrosszabbul öltözött államfői

Tudjuk rég, hogy a pénz és a hatalom önmagában nem elég, ízlés is kell az öltözködéshez. A Time magazin listája ismét bebizonyítja, lehet valaki milliók vezetője, ettől nem lesz okvetlenül csinos is.



Kepes András: nem hibáztam

Kétséget kizáróan nem követett el semmilyen bűncselekményt Kepes András - nyilatkozta az Papp Gábor ügyvéd azt követően, hogy a bolíviai hatóságok bejelentették: jogi eljárást terveznek az újságíró ellen, amiért hallgatott a Rózsa Flores Eduardóval készült interjújáról.





Rózsa-Flores lelövése: konzuli, nem államközi ügy

Magyarország szerint a Bolíviában lelőtt és börtönbe került magyarok ügye továbbra is konzuli és nem államközi kérdés - hangsúlyozta a külügyi szóvivő. Szelestey Lajos ezt arra reagálva mondta, hogy a bolíviai elnök szerint Magyarország is terrorizmussal gyanúsított személyeket védelmez.



Ügynökvádak a Bolíviában lelőtt magyarok ügyében

Felforgató ügynökként jellemezte a Bolíviában lelőtt Eduardo Rózsa Florest a Santa Cruzban letartóztatott Tóásó Előd barátja, aki szerint jóllehet Floresék az Evo Morales ellen küzdő ellenzékhez tartoztak, de ez nem jelenti azt, hogy meg is akarták volna ölni őt. A bolíviai belügyminiszter hétfőn a magyar titkosszolgálatokat is belekeverte az ügybe, de Budapesten azt állítják: a nemzetbiztonsági szervek sem formális, sem informális kapcsolatban nem álltak a csapat tagjaival.



Bolíviai kommandósakció: közös cellában a két túlélő

Közös cellába került a csütörtöki bolíviai kommandós akció két túlélője: a magyar Tóásó Elődöt és a horvát származású Mario Tadicot a hétvégén szállították át egy számukra biztonságosabb börtönbe - mondta a külügyi szóvivő. Szelestey Lajos arról is beszélt: a magyar konzul és a kijelölt ügyvéd hétfő este újra meglátogatják Tóásót a börtönben.


A bolíviai rezsim destabilizálása lehetett Rózsa-Floresék célja

Nemcsak a rendőrség, de a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai is részt vettek azon a házkutatáson, amelyet a Bolíviában lelőtt Eduardo Rózsa-Flores szurdokpüspöki otthonában tartottak szombaton – értesült a hvg.hu. Forrásaink szerint Rózsa-Flores valóban a bolíviai kormány ellen „dolgozhatott”, de csoportjával nem likvidálni akarta az elnököt; célja a rezsim destabilizálása, meggyengítése lehetett.




Bolívia: az "utolsó KISZ-titkár" volt az egyik lelőtt férfi

Két magyar és egy ír férfit lőttek le a rendőrök, egy magyart pedig letartóztattak Bolíviában, mert a gyanú szerint merényletet akartak elkövetni Evo Morales bolíviai elnök ellen. Az egyik magyar áldozat Eduardo Rózsa-Flores ("Chico"), a közismert kalandor és "hivatásos forradalmár", a Jobbik.net szerkesztője. Az áldozat egyik barátjától úgy tudjuk, az élve elfogott másik magyart megkínozták. Az ügynek számos tisztázaltan részlete van.



Éhségsztrájkba kezdett a bolíviai elnök

Éhségsztrájkba kezdett Evo Morales baloldali bolíviai elnök csütörtökön, tiltakozásul amiatt, hogy az új választási törvény parlamenti elfogadásának késlekedése veszélybe sodorhatja a törvényhozási választások decemberi megrendezését.