#Facebook




Átverik a Facebookot a magyar gyerekek

Egy friss, reprezentatív felmérés szerint a 13 év alatti magyar gyermekek egynegyede már facebookozik. Ez egyrészt ellenkezik a közösségi portál szabályaival, másrészt jelentős adatvédelmi és nevelési kérdéseket vet fel.






Rákattantunk az ételpornóra

Egyre nagyobb méreteket ölt az ételfotóknak a közösségi médiában való megosztása. Ám bánjunk vele csínján, ugyanis táplálkozási rendellenességeket, de akár kisebbségi komplexust is kiválthatnak a képfeltöltések.


700 Facebook-dolgozó vett részt a Pride-on

Két éve még 70 dolgozó képviselte a Facebookot a Pride-on, míg idén már 700-an vettek rajta részt, vagyis a dolgozói létszám 15 százaléka, Marck Zuckerberggel az élen - írja a Wall Street Journal.



Tőzsdei alappal rukkoltak elő a Facebook állítólagos alapítói

Tyler és Cameron Winklevoss arról vált híressé, hogy beperelték a Facebook alapítóját és fő tulajdonosát, Mark Zuckerberget, vádjuk szerint ugyanis valójában ők a közösségi portál ötletének első kidolgozói. A testvérpár – miután letett a Facebook további pereléséről – ezúttal tőzsdei Bitcoin alapot hozott létre, amelynek célja a virtuális pénz átlagos árfolyamának pontos lekövetése.



Mobilszámokat lop a Facebook

Kártevőként azonosítja a Facebook androidos alkalmazását a Symantec Norton biztonsági szoftverének legújabb verziója, a cég szakemberei szerint nem véletlenül.


A Facebook a leggyakoribb válóok

A közösségi média egyrészt megkönnyíti és felgyorsítja a kapcsolatteremtést, másrészt ugyanígy elősegíti, de meg is bonyolítja a szakítást. Kutatások szerint tízből nyolc váláshoz köze van a Facebooknak.