Egy ukrán légvédelmi rakéta Fehéroroszország területére zuhant
Legalábbis ezt állítja a belarusz védelmi tárca, amely azt is közölte, hogy egy másik ukrán légvédelmi rakétát pedig ők lőttek le.
Legalábbis ezt állítja a belarusz védelmi tárca, amely azt is közölte, hogy egy másik ukrán légvédelmi rakétát pedig ők lőttek le.
hvg.hu
A fehérorosz hatóságok szerint Szvjatlana Cihanouszkaja „katonai jellegű szélsőséges szervezet” élére állt.
MTI
Egy orosz tévéadásban azt mondta, bizonyítékaik vannak, hogy a Nyugat a Donyec-medencéből indított volna háborút az oroszok ellen.
MTI
A 40 éves Marija Kalesznyikavát egy büntetőcellában tartották fogva.
MTI
Az egyik megyében már elkezdtek árkokat, töltéseket, szögesdróttal felszerelt vasbeton kerítéseket építeni.
MTI
Alternatív valóság fehérorosz módra.
hvg.hu
A listára azok kerültek fel, akik a Lukasenka-rezsim szerint szélsőségesekkel tartanak fent kapcsolatot. A listára felkerültek a kizárólag fehéroroszokból álló Pahonja ezred tagjai is, akik Ukrajnában Oroszország ellen harcolnak.
MTI
Az iráni tüntetések szétverése miatt nem hívták meg a nagykövetüket az eseményre.
MTI
Fejlemények a belarusz vakcinapiacon: saját kézbe veszik a fejlesztést és a gyártást is.
hvg.hu
Fehéroroszország kitart amellett, hogy ez a haderő pusztán védelmi célokat szolgál, és a határait hivatott biztosítani.
MTI
Az EU fehéroroszországi nagykövete, Dirk Schuebel éles kritikát fogalmazott meg a fehérorosz kormánnyal szemben, majd elhagyta posztját Minszkben, miután a fehérorosz kormány nem hosszabbította meg az akkreditációját és a vízumát – írta közösségi oldalán a diplomata.
MTI
Elkezdték a közös haderő összevonását.
MTI
Néhány éve már azt gondolta, vége a kommunizmus elleni küzdelemnek, és végre írhat a szerelemről és az öregedésről is. Szvetlana Alekszijevics irodalmi Nobel-díjas fehérorosz író ismét emigrációba kényszerült, és attól tart, hazájában fegyverrel lehet csak megszabadulni Aljakszandr Lukasenka rezsimjétől.
Csütörtöktől betiltották az áremelkedést Fehéroroszországban. Aljakszandr Lukasenka elnök dörgedelmes szavakkal vetett véget a drágulásnak.
hvg.hu
Az irodalmi Nobel-díjas fehérorosz író a legújabb könyvében arra próbál választ találni, miért van az, hogy nemcsak egy nép, de az egész világ sem képes legyőzni egy diktátort.
HVG
A fehérorosz elnök szerint az ellenzék hatalomátvételre készül.
MTI
Gyakorlatilag teljes orosz ellenőrzés alá került Fehéroroszország, ahol a helyi diktátor, Aljakszandr Lukasenka az őt hatalomban tartó Moszkva minden kérését teljesíti.
„Osztom a béke megőrzésének vágyát” – írta az Ukrajnába is csapatokat küldő fehérorosz diktátor Orbán Viktornak.
hvg.hu
Kezd ismét harciassá válni Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátor, most éppen nyugati szomszédjait fenyegeti rakétacsapásokkal. Arról is beszélt, hogy a nyugatiak el akarják foglalni Fehéroroszország és Ukrajna egyes területeit.
hvg.hu
Olyanok is kaptak behívót, akiket korábban szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítottak.
MTI