Egyre több nő tagadja meg a fejkendő viselését Iránban
A hatóságok is szemet hunynak felette, de nem világos, hogy nem csak átmeneti enyhülésről van-e szó.
A hatóságok is szemet hunynak felette, de nem világos, hogy nem csak átmeneti enyhülésről van-e szó.
A jogszabály megosztja az iráni társadalmat, az elnök azt mondta, fennáll a veszélye, hogy némely dolgokat tönkretehetünk a társadalomban e törvény miatt.
Az iráni elnök hangsúlyozta, a kormánynak nincs köze ezen tervekhez.
Az Azad Egyetem campusán sétált, amikor tetten érte az erkölcsrendőrség, azonnal letartóztatták.
Armita Geravand a hivatalos verzió szerint azért ájult el, mert lement a vérnyomása.
Iránban szombattól működnek a nők fejkendőviselését ellenőrző térfigyelő kamerák - közölte az iráni rendőrség.
A parlament javaslata szerint a szabálysértő nőket először szöveges üzenetben figyelmeztetnék, a visszaesőket pedig pénzbírsággal büntetnék.
Évtizedek óta nem volt akkora tiltakozó megmozdulás Iránban, mint amelyet Dzsina Mahsza Amini erőszakos halála váltott ki ez év szeptemberében. A 23 évesen elhunyt kurd nő bűne az volt, hogy megsértette az Iráni Iszlám Állam szigorú öltözködési szabályait, amikor nem viselte „szabályszerűen” fejkendőjét, majd ellenállt a rendőrségi őrizetbevételkor. A Deutsche Welle fárszi nyelvű szerkesztősége a Der Spiegel című német politikai hetilap munkatársával közös riportban emlékezik Aminire, amelyhez megkeresték az elhunyt Iránban és Európában élő rokonait.
Mahsza Amini szeptemberi halála óta nem csitulnak a tüntetések, melyeknek több mint 400 halálos áldozata volt már.
Az aktivista Maszih Alinedzsad azt kéri a nyugati vezetőktől, hogy ne fogjanak kezet az iráni vallási vezetőkkel és ne üzleteljenek Iránnal.
A hajukkal üzennek a hatalomnak.
A megtámadott nő a barátaival kávézott, amikor egy férfi minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte. Figyelem, a felvétel felkavaró lehet!
Főleg a szociális megszorítások miatt vonultak az utcákra az emberek, de sokan tiltakoztak a bevezetni tervezett fejkendőtilalom ellen is.
A kurd aktivista története már nem az első, több mint egy évvel ezelőtt is tiltakoztak, mikor Mahsza Aminit ítélték el, akit az őrizetben súlyosan bántalmaztak és meghalt.
Az ország vezetése nemrégiben beterjesztett a parlamentben egy törvénytervezetet, amely egyebek között kemény büntetéseket helyez kilátásba az előírások megsértőire.
Az iráni főügyész szerint feloszlatják az erkölcsrendészetet, de azért marad még szervezet, amely az "emberek viselkedését" ellenőrzi. A bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy a törvényhozás a fejkendő-viselési szabályok módosítását valószínűsítette.
Miután két hónapja folyamatosak a tüntetések, zavargások, inkább változtatnak a kötelező fejkendőviselés szabályain.
A BBC perzsa kiadása szerint Elnaz Rekabi bejelentkezése olyan, mintha kényszer hatására született volna.
A szabályozást a muszlim lányok integrációjának a megkönnyítésével indokolják.
Augusztus elsejétől akár ezer dán koronás bírsággal is sújthatják Dániában azt, aki az egész arcát eltakaró ruhát hord. A tilalom nem vonatkozik a fejkendőre és a turbánra.