#felhő


Így csapott le a vihar az országra – fotók
 

Így csapott le a vihar az országra – fotók

Főleg a keleti országrészben alakultak ki heves viharok a nap folyamán. Az erős széllel és kiadós csapadékkal kísért hidegfront már elhagyta az országot, ám a keleti határnál, Debrecentől délnyugatra újabb markáns zivatarcellák alakultak, melyeket intenzív csapadék és villámtevékenység kísérhet.

unknown unknown

Felhőben az erő: az internet jövője
 

Felhőben az erő: az internet jövője

Ahány szakértő, annyi a vélemény is: egyesek szerint 2011 a felhő – a cloud computing, azaz számítási felhő – éve lesz, mások egyenesen azt mondják, hogy az egész évtized erről szól majd, ugyanakkor sokan valós vagy vélt biztonsági kockázatokat emlegetnek, ha a téma szóba kerül.


Google Music: a zene mindenhol utolér
 

Google Music: a zene mindenhol utolér

Hosszas találgatások és pletykák után ma végre elindult, egyelőre ugyan csak beta állapotban a Google Music. Jelen állapotában a szolgáltatás egy felhő-alapú zene-tároló, később azonban extra funkciók megjelenésére is lehet majd számítani.

unknown unknown

24 fok is lehet vasárnap
 

24 fok is lehet vasárnap

Szombat éjszaka délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, vasárnap főként a déli és középső megyékben lehet sok a felhő. Záporra, zivatarra a naposabb, de gomolyfelhős északkeleten, valamint északnyugaton van kilátás. A Dél-Alföldön és a Kisalföldön élénk, olykor erős lesz a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szombaton általában 8, 13 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben ennél kissé hűvösebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18, 24 fok között várható

MTI MTI


A Dell betör a felhők piacára
 

A Dell betör a felhők piacára

A hardvergyártó 820 millió dollárért felvásárolt egy adattárolással foglalkozó céget. A két vállalat közös bejelentése szerint a dinamikusan növekvő cloud computing piacot akarják megcélozni.

hvg.hu hvg.hu

Felhős lesz az ég, megélénkül a szél
 

Felhős lesz az ég, megélénkül a szél

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szerdán főként a Dunántúlon hosszabb-rövidebb időszakokra felszakadozhat a felhőzet. Szerdán elsősorban keleten várható eső, zápor, csütörtökön több helyen valószínű csapadék; kezdetben eső, zápor, majd egyre nagyobb területen az esőt hózáporok váltják fel. Az érkező hidegfront mentén zivatar is kialakulhat. Szerdán a délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz, csütörtökön reggel a szél északnyugatira fordul, és sokfelé viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések a Dunántúlon néhol a 100 kilométer/órát is meghaladhatják.

MTI MTI

Zápor, zivatar és napsütés váltja majd egymást
 

Zápor, zivatar és napsütés váltja majd egymást

Északkeleten csökken, dél felől pedig átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, emellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, főként a középső országrészben felhőszakadás, jégeső is valószínű. Péntek éjszaka fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre kevesebb helyen lesz csapadék.

MTI MTI

Megnövekszik a felhőzet, néhol zápor, zivatar várható
 

Megnövekszik a felhőzet, néhol zápor, zivatar várható

A többórás napsütés mellett keleten több lesz a felhő, ott szórványosan, másutt csak helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. Késő délutántól délnyugat felől felhősödés kezdődik, és szombaton is gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban legalább pár órára mindenütt kisüt a nap.

MTI MTI

Csökken a felhőzet, 21-24 fok lesz szombaton
 

Csökken a felhőzet, 21-24 fok lesz szombaton

Pénteken gyakran lesz erősen felhős az ég, inkább csak rövid időszakokra süt ki a nap, több helyen várható zápor, néhol zivatar. Péntek éjszaka északkelet felől csökken a felhőzet, főként nyugaton és délen lehet még csapadék.

MTI MTI

Megélénkül a szél, de többnyire napsütéses idő várható
 

Megélénkül a szél, de többnyire napsütéses idő várható

Éjszakától dél felől megnövekszik a felhőzet, szombaton ott kevesebb, északon több napsütésre van kilátás. Főként délen fordulhat elő kisebb eső, zápor. A többnyire mérsékelt keleti, délkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken többnyire 4, 9 fok között valószínű, de délen ennél melegebb, északkeleten hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16, 21 fok között alakul.

MTI MTI


Néhol gomolyfelhők takarhatják el a napot
 

Néhol gomolyfelhők takarhatják el a napot

Az ország nagy részén többnyire derült, napos időre számíthatunk, azonban szombaton főként a Dunántúlon helyenként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, vasárnap pedig a Nyugat-Dunántúlon jobbára erősen felhős időre van kilátás.

MTI MTI

Drága és nem biztonságos a felhő-alkalmazás, a cégek nem keresik
 

Drága és nem biztonságos a felhő-alkalmazás, a cégek nem keresik

Az amerikai Sunbelt Software és a bostoni székhelyű ITIC kutatócég legfrissebb IT Trend felmérése szerint a néhány fős vállalkozásoktól a legnagyobb, akár több százezer felhasználóval rendelkező vállalatokig mindenki kevesebb erőforrással és kisebb IT-költségvetéssel próbálja túlélni a jelenlegi gazdasági válságot. A több mint 300 cég megkérdezésén alapuló felmérés egyik központi témája a cloud computing volt.

hvg.hu hvg.hu

Holnapra megérkezik az eső
 

Holnapra megérkezik az eső

Szombaton változóan felhős idő lesz, több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, legfeljebb néhol lehet kisebb eső, zápor. Éjszaka nyugat felől beborul az ég, és vasárnap sokfelé várható helyenként jelentős mennyiségű eső, zápor. A többfelé erős, a Dunántúlon gyakran viharos déli szél estétől mérséklődik, és vasárnap már csak délkeleten erősödik meg helyenként.

MTI MTI

Megélénkül a szél, szórványosan eső, zápor várható
 

Megélénkül a szél, szórványosan eső, zápor várható

Északnyugat felől tovább szakadozik a felhőzet, éjszaka már változóan felhős lesz az ég. Eleinte még többfelé várható eső, északkeleten, illetve a magasabban fekvő helyeken havas eső, havazás, majd csak néhol alakul ki zápor, hózápor, esetleg zivatar.

MTI MTI

Felhőalapú adattárolás: milliós bírságok jöhetnek
 

Felhőalapú adattárolás: milliós bírságok jöhetnek

Előnyei vitathatatlanok, ám jogi szempontból sok kérdést is felvethet a cloud computing (felhőalapú számítástechnika) terjedése. A tét egyre nagyobb, ugyanakkor jelenleg a szigorú jogszabályi keretek ellenére adatvédelmi ügyekben kevés a szankció itthon. Az új törvénnyel ez változhat.

hvg.hu hvg.hu