Tévhitre alapozzák a felsőoktatási jelentkezésüket a fiatalok?
Sokan tévhitre alapozzák a felsőoktatási jelentkezésükben kezdetben megjelölt helyek sorrendjének módosítását – mondta az Educatio Nonprofit Kft. munkatársa a Kossuth rádióban.
Sokan tévhitre alapozzák a felsőoktatási jelentkezésükben kezdetben megjelölt helyek sorrendjének módosítását – mondta az Educatio Nonprofit Kft. munkatársa a Kossuth rádióban.
Igaz, hogy vannak nagyszerű teljesítmények, a magyar felsőoktatásban súlyos gondok is vannak - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora a Magyar Hírlapnak nyilatkozott. Szerinte a forráselvonások az egyházi intézményeket is sújtják. A Pázmány kiemelt státusát az egyetem "széles körű hazai és nemzetközi kapcsolati hálójának" is tulajdonítja.
Több nemzetközi egyetemi lista összesítéséből kiderül, az ELTE és a CEU a legjobb magyar intézmények – írja az Eduline.hu.
Hat magyar egyetem jutott be a legjobb 800 közé a University Ranking by Academic Performance legfrissebb rangsorában. A tudományos publikációk alapján összeállított lista élén a Harvard áll.
Nem tabu, hogy a gazdasági élet szereplői vegyenek részt a felsőoktatás átalakításában, de elsősorban a szakképzésben – mondta a hvg.hu-nak Andor László, az EU Bizottságának magyar tagja. A munkaerőpiacért felelős uniós biztost arról is kérdeztük, kell-e ennyi bölcsész, mit kapott azért, amiért idő előtt "kitweettelte", hogy kiveszik Magyarországot a túlzottdeficit-eljárásból, és mit szól német kollégája, ha Budapestről a náci megszállást emlegetik egy berlini nyilatkozat után.
Gyorstalpaló Klinghammer államtitkárnak a tudományok hasznáról és értelméről.
Államtitkárok helyett az Emmi közkapcsolati osztálya fogadta a Hallgatói Hálózat aktivistáit, akik állítólag több mint egy órát késtek a minisztériumba szervezett találkozóról szerda délelőtt. A diákok nehezményezik, hogy nem kaptak választ a kérdéseikre.
A Színház-és Filmművészeti Egyetem tanárai levelet írtak Orbán Viktornak, melyben szeretnék egyértelművé tenni, hogy Kerényi Imre téves információkat közölt intézményükről. Mindemellett állásfoglalást kérnek a kormányfőtől arról, érvényesek-e azok a szavak, amelyeket a miniszterelnöki megbízott kimondott – hangzott el az ATV Start plusz című műsorában.
Június 5-ig kell benyújtaniuk a felsőoktatásba felvételizőknek a jelentkezési határidő után megszerzett dokumentumok másolatait - közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. pénteken az MTI-vel.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben reagált Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott botrányt kavart kijelentéseire. Az intézmény szerint Kerényi nem méltó a magyar állam képviseletére. A Magyar Színházi Társaság szintén vissautasította Kerényi szavait, a Független Előadóművészeti Szövetség pedig lemondatná.
A heavy metal dalok komponálásáról és előadásáról is tanulhatnak a kétéves képzésen a New College Nottingham hallgatói. A kezdeményezés bírálói nevetségesnek tartják a kezdeményezést.
Államilag elbírált trafikjog, földpályázat, megvágott keretszámok, munkaképességi felülvizsgálat – csak néhány azon kormányzati intézkedések közül, amelyek az elmúlt három évben arra kényszerítettek családokat, hogy újratervezzék életüket. A hvg.hu személyes történetekkel próbálja bemutatni, milyen az, ha valakinek egyik napról a másikra írja át az életét az állam.
Tanévenként mintegy kétezer külföldi hallgatót fogad majd Magyarország a keleti nyitás jegyében – mondta a külügyi és külgazdasági államtitkár.
Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár szerint a piaci igények felé nyithatnak az egyetemek és a főiskolák, és ez nagy mozgásokat vált ki – hangzott el a köztévé műsorában. Az államtitkár azt mondta, őszintén reméli, nem kell egész intézményeket bezárni az átalakítások miatt.
A magyar hallgatók elsősorban Németországba, Spanyolországba, Franciaországba, Olaszországba és Hollandiába pályáznak, míg hozzánk Németországból, Törökországból, Franciaországból, Spanyolországból és Romániából érkeznek a legtöbben.
Magyarországon az államnak is bomba biznisz a felsőoktatás, vagyis a diplomások által befizetett adóból sokkal több bejön, mint amennyibe az oktatás kerül. Egy diplomásba történő befektetés 250 ezres nettó hasznot jelent a magyar államnak.
Klinghammer István felsőoktatási államtitkár szerint egy-két éven belül meg kell történnie a felsőoktatási intézményekben a profiltisztításnak, amit az egyetemeknek, főiskoláknak maguknak kell végrehajtaniuk - a folyamat nem államtitkári útmutatás alapján történik - számolt be a sonline.hu.
A képzés befejezését követő húsz évben tanulmányaik időtartamával megegyező időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása alapján.
A Jobbik ifjúsági tagozata szerint az oktatási kormányzat ismét megszegte a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban tett korábbi ígéretét.