#felvonulás


Vasárnap indul az idei Budapest Pride Fesztivál
 

Vasárnap indul az idei Budapest Pride Fesztivál

Körülbelül száz programmal, egyebek mellett filmvetítésekkel, koncertekkel, műhelybeszélgetésekkel és biciklis városnézéssel várják az érdeklődőket július 1-je és 8-a között a Budapest Pride Film- és Kulturális Fesztiválon.

MTI MTI

A horvát elnök nem akar szélsőjobbosokat látni Zágrábban
 

A horvát elnök nem akar szélsőjobbosokat látni Zágrábban

A horvát elnök nem támogatja azt a tervezett horvátországi találkozót, amelyen a szélsőjobboldali Horvát Tiszta Jogpárt európai testvérpártjai vennének részt - közölte kedden a HINA horvát hírügynökség. A szélsőjobboldali pártok pénteken Zágrábban tanácskoznak, majd a tervek szerint szombaton csatlakoznak a párt "A tábornokokért" címmel meghirdetett tiltakozó felvonulásához.

MTI MTI

Az idei melegfelvonulás útvonalát sem engedélyezi a rendőrség
 

Az idei melegfelvonulás útvonalát sem engedélyezi a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén is betiltotta a júliusra tervezett Meleg Méltóság Menetét. Arra hivatkoznak, hogy más útvonalon nem biztosítható a közlekedés, ezért nem engedélyezik az Andrássy úti felvonulást. Az Amnesty International jogvédő szervezet megdöbbentőnek tartja a rendőrség határozatát.

MTI MTI

Antifasiszták tüntettek a Waffen SS egykori katonái ellen Rigában
 

Antifasiszták tüntettek a Waffen SS egykori katonái ellen Rigában

Csaknem 1500 ember vett részt pénteken Rigában a Waffen SS egykori lett katonáinak felvonulásán. A menet végpontjától, a Szabadság-emlékműtől 30 méterre tartották meg ellentüntetésüket oroszok, akik a zsidók és más kisebbségek ellen elkövetett háborús bűnökre emlékeztek. A demonstrációkon rendbontás nem volt.

MTI MTI


Szambaőrület: fülledt erotika Rió utcáin - Nagyítás-fotógaléria
 

Szambaőrület: fülledt erotika Rió utcáin - Nagyítás-fotógaléria

Minden látogatási rekordot megdöntött idén a riói karnevál: Brazíliában szinte minden város megrendezi saját, kisebb-nagyobb karneválját, de a nagy múltra visszatekintő riói a legismertebb egész Latin-Amerikában. Az 1928 óta létező fesztivál csúcspontja a Sambadrome-ban történő felvonulás, ahol a hónapok óta készülő szambaiskolák látványos díszletek közt mérik össze tudásukat.


Csurkával tüntetnek Orbánék mellett Szegeden
 

Csurkával tüntetnek Orbánék mellett Szegeden

A kormány melletti szolidaritási felvonulást és nagygyűlést szervez szombatra három civil szervezet Szegedre. A rendezvény főszónoka Csurka István lesz - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az egyik szervező, a Magyar Megmaradás Közössége nevében Kovács László.

MTI MTI

Bíró Ica nem megy el az Orbánék melletti tüntetésre
 

Bíró Ica nem megy el az Orbánék melletti tüntetésre

Bíró Ica mégsem vesz részt az Orbán-kormány melletti, január 21-re tervezett felvonuláson - ezt az egykori modell és énekesnő mondta az ATV-nek. Bíró Ica szerint barátai hívták, azt hitte, a magyarságért vonulnának utcára, de amikor kiderült, hogy a kormányt támogató rendezvényről van szó, elállt részvételi szándékától.

hvg.hu hvg.hu


Jelmezes felvonulás a Vörös Hadsereg díszszemléjének hetvenedik évfordulóján - fotógaléria
 

Jelmezes felvonulás a Vörös Hadsereg díszszemléjének hetvenedik évfordulóján - fotógaléria

Moszkvában a Vörös téren november hetedikén az 1941-ben tartott, történelmi díszszemlére emlékeztek jelmezes felvonulással. A második világháború idején az orosz csapatok a díszszemlét követően a fővárostól néhány kilométerre húzódó frontvonalra vonultak. A díszszemlében a moszkvai helyőrség katonái vettek részt, korabeli egyenruhába öltözve.

unknown unknown





Javában tart a bringás felvonulás
 

Javában tart a bringás felvonulás

Szombat délután 4 óra körül elindult a Critical Mass kerékpáros felvonulás a budai Vérmezőről. A szervezők által örömbiciklizésnek szánt, várhatóan legalább 10 ezer embert megmozgató felvonulás az Attila út - Alagút - Lánchíd útvonalon éri el Pestet, majd a Ferenciek terére és a budai Rudas fürdőhöz tett rövid kitérő után az Astoria - Erzsébet tér - Andrássy út útvonalon át érkezik meg a városligeti Királydombhoz, ahol a hagyományos közös bringaemeléssel ér véget 18.30 óra körül.

MTI MTI