A nap fotója: a pókháló semmi ehhez az autópálya-rendszerhez képest
Jó eséllyel ez a világ legbonyolultabb felüljárórendszere, melyben ember legyen a talpán, aki elsőre képes eligazodni.
Jó eséllyel ez a világ legbonyolultabb felüljárórendszere, melyben ember legyen a talpán, aki elsőre képes eligazodni.
Tarlós a metrófelújításra nem kapott pénzt a kormánytól, de Orbánék szívesen finanszíroznák a Rottenbiller utcai és a Nyugati téri felüljáró elbontását – holott ez dugókat okozna, és nem is feltétlenül indokolt.
A kínai Csonkingban lévő felüljáró öt szintes, és összesen 16 kilométer... ha egyszer itt elrontja a sávot, mindennek vége.
Saját Facebook oldalt kapott egy fővárosi kátyú. A vezess.hu írta meg először, hogy a Róbert Károly körúti felüljárón már több mint egy hónapja éktelenkedik egy kátyú. A közeli irodaház egyik dolgozója pedig úgy döntött, dokumentálja, hogyan nő egyre nagyobbra az úthiba – tudósított a hétfői RTL Híradó.
A romok eltakarításával együtt 56 óra kellett a teljes munkához, így a hétfő reggeli csúcsforgalmat már semmi sem zavarta meg.
Torlódik a forgalom az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán Újhartyánnál, ahol egy tréler megrongálta a sztráda fölött átívelő felüljáró hídszerkezetét hétfő délelőtt – közölte a rendőrség.
Leomlott egy közúti felüljáró a közép-olaszországi Ancona közelében csütörtökön. A felüljáró az A14-es autópályára zuhant, és legalább két ember halálát okozta, akik autójukkal éppen az építmény alatt voltak.
A friss fotók alapján elég rossz állapotban van a kijevi Suljavszkij híd, amit évtizedek óta nem újítottak fel. Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa, az biztos, hogy a vizsgálatok idejére zárva marad.
Leborotválta egy kamion pótkocsiját a kőbányai felüljáró.
A szombat délutáni balesetben többen megsérültek, öt gyereket is elvitt a mentő. A képek alapján a járművek némelyike csúnyán megrongálódott.
Óriási pocsolyákat kerülgetnek a gyalogosok a Ferihegyi Vasútállomás felüljáróján, mert az építmény teteje rendszeresen beázik.
Száznegyvenmillió forintból újíthatják fel a III. kerületi, Pók utcai gyalogos felüljárót – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
A XVIII. kerületben, a Felsőcsatári útnál akadt fenn a kamion, az érintett útszakaszt lezárták.
Hétfő reggel részlegesen megnyitják az Óbuda vasútállomás mellett épült közúti felüljárót.
Mégpedig Békéscsabán, ahol a közelmúltban megépült a megye első ferdekábeles hídja. A 360 méter hosszú híd nevére 22 ezren szavaztak az interneten, közülük minden második az Erzsébet hídra kattintott. A találó elnevezésre még a közgyűlésnek, a nemzeti fejlesztési miniszternek és a földrajzinév-bizottságnak is rá kell bólintania.
Csupán 43 óra kellett ahhoz, hogy a műveletet végrehajtsák. Több hónapnyi közlekedési káosztól kímélték meg Pekinget.
Múlt éjjel elbontották a Budaörsi út felett átvezető gyalogos-felüljárót a XI. kerületi Sasadi útnál. Az őrmezői nagy csomópont átépítésével a Sasadi úti felüljáró véglegesen megszűnik. Helyette a bontási munkák kezdetétől már a Beregszász útnál újonnan létesített gyalogos-aluljárón keresztül lehet közlekedni.
Az M5-ös városból kifelé vezető szakaszán történt a baleset, a XX. kerületben. A buszon ketten, a vele ütköző személyautóban egy ember sérült meg. A forgalom egy sávon halad.
Szombat éjszaka 20 méterrel arrébb tettek egy gyalogos-felüljárót a Budaörsi úton. A többórás munkát egy néhány másodperces videóval örökítették meg, a látvány nem mindennapi.
Vasárnap hajnalban lezárták a Budaörsi utat a Pannonhalmi út és a Beregszász út között, mert daruval áthelyezték a Sasadi úti gyalogos felüljárót. A felüljárót húsz méterrel helyezték át a városközpont felé az új Budaörsi úti csomópont építése miatt.