#festmény



Csontváry-képek nyomában: sötétség az éjszakában

A Csontváry Kosztka Tivadar világhírének megalapozását célzó budavári monstre kiállítás ismét felhívta a figyelmet a debreceni Modemből egyszer csak mindenféle elfogadható ok nélkül eltűnt festményekre. Meg persze azokra a Csontvárykra is, amelyekről feltételezik, hogy ott lógnak egy-egy felvidéki ház falán, csak senki sem tudja róluk, hogy kinek a művei.




Elveszettnek hitték, most helyükre kerültek a háborúban eltűnt képek

Hetven évvel a második világháború befejezése után elveszettnek hitt műkincsek kerültek vissza hétfőn a kelet-németországi Dessauban található képtárba. A három festményt a Monuments Men Foundation jóvoltából láthatja viszont a szász-anhalti város. Az elveszettnek hitt képeket az amerikai alapítvány kutatta fel az Egyesült Államokban, majd megszervezte a műkincsek hivatalos átadását, ami hétfőn volt.

MTI


Volt arab kormányfő vehette meg az 50 milliárdot érő Picassót

Amerikai lapértesülés szerint egy arab milliárdos, Hamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni volt katari miniszterelnök vásárolta meg Az algíri nők - O változat című Picasso-festményt, amely árverésen valaha is elért legmagasabb áron, 179,365 millió dollárért, azaz csaknem 50 milliárd forintért kelt el a Christie'snél május 11-i New Yorkban.

MTI

Picassót lophattak Picasso unokájától

Nyomozást indított a francia ügyészség és őrizetbe vett egy francia műkereskedőt, akit Pablo Picasso unokája azzal vádol, hogy ellopta tőle a katalán festő több alkotását – jelentették be szerdán Párizsban.

MTI

Festményeket loptak A Simpson család producerének alapítványától

Négyszázmillió dollár értékben loptak el festményeket A Simpson család című rajzfilmsorozat egyik kitalálójának alapítványától a kaliforniai Malibuban. Két kép tűnt el, még múlt pénteken, köztük a felkapott amerikai popművész, Roy Lichtenstein egyik 200 ezer dollárt érő műve. A rendőrség a lakosság segítségét kérte.

MTI





Az államtitkár rendelte az Orbán-portrét a festő szerint

Máshogy emlékszik az Orbán Viktorról és Puskás Öcsiről készült közös portréra Tállai András államtitkár és Járó Ferenc, a kép festője – írta a Blikk. Az államtitkár szerint a festő ajánlotta fel ajándékként, a festő szerint Tállai kérte meg a kép megfestésére.

hvg.hu