Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fidelitas

M. László Ferenc Itthon

Orbán csak a Fidesz fekete bárányait hagyta az út szélén

Szinte mindenkiről gondoskodott Orbán Viktor és a Fidesz vezetősége: a parlamentből távozó 136 kormánypárti politikus közül csak 8 olyan akad, akinek még nem biztosították a megélhetését, igaz, nekik is van mit a tejbe aprítaniuk. Megnéztük, hogy terítette szét a miniszterelnök-pártelnök a fideszes pártelitet.

MTI Itthon

Szanyi visszaküldte a Facebookra a Fidelitast

A szocialista Szanyi Tibor a Facebookon tett megjegyzést a Békemenetre, mire a Fidelitas sajtótájékoztatón bírálta őt ezért, Szanyi szerint azonban az ifjúsági szervezetnek a Facebookon kellett volna reagálnia a bejegyzésre.

MTI Itthon

Fidelitasost rugdostak meg egy Gyurcsány-rendezvény közelében

A Fidelitas aktivistái lufit osztogattak a nyíregyházi Kossuth téren, miközben a közelben Gyurcsány Ferenc tartott redezvényt. Egy férfi megrugdosta az aktivistát, az illetőt a Fidesz szerint a DK elnöke hergelte fel. A DK szerint két tábor feszült volna egymásnak, de a rendőrök azonnal a kötekedők közé álltak. Szerintük fideszes provokáció történt.

hvg.hu Itthon

Drágállja a Bubit a Fidelitas, levelet írtak Tarlósnak

Levelet írt Tarlós István budapesti főpolgármesternek a Fidelitas, amelyben azt javasolják, hogy a városvezetés csökkentse a nemsokára igénybe vehető Bubi közbringák tervezett éves díját a fiatalok számára.

Publicistának Tűnő, Névtelen Törpesakál Nyüzsi

Szereti a csokikát

Bizony, az életkor önmagában nem teljesítmény – mondta Deutsch Tamás a Fidelitas rendezvényén. Bizony, nem az – mondjuk mi az eseményről készült felvételt nézve.

hvg.hu Itthon

"Megélhetési jogvédőkhöz" fordult a Fidelitas Kéri miatt

Közleményben szólította fel a Fidelitas a legnagyobb hazai jogvédő csoportokat és "az összes megjegyezhetetlen nevű jogvédő szervezetet", hogy vizsgálják ki Kéri László Jászapátiban tett kijelentésének körülményeit. Vadai Ágnes "harcos nőjogi aktivistát" pedig arra kérték, hogy "ripacskodásai" helyett szólítsa fel bocsánatkérésre Szekeres Imrét a politikus jászapáti fórumán történtek miatt.

MTI Itthon

"Az Amnesty International lépjen fel Bajnai internetes játéka ellen!"

A Fidelitas szerint az Együtt 2014 pár napja olyan online alkalmazást tett közzé, amelyben autók gázolnak el romákat a forgalmas úton, és amely kollektív módon megvesztegethetőnek bélyegzi a magyarországi cigányságot. Nem értik, az Amnesty miért "lapult" az ügyben.

hvg.hu Itthon

Dajcstomi lebarmozta a Kaposvári Egyetem rektorát

Deutsch Tamás szerint teljesen elfogadhatatlan egy nyilvános, állami közintézményben a közízlésnek megfelelő öltözködést betiltani – így kommentálta a Fidesz európai parlamenti képviselője a Facebookon a Kaposvári Egyetemen bevezetett dress code-ot. A politikus a bejegyzése végén feltette azt a kérdést, hogy „nem lehetne ezt a rektor-barmot, mielőtt a dresszkódnál nagyobb kárt nem tesz, gyorsan leváltani?” A színészhallgatók meztelenre vetkőztek, a Fidelitas pedig sminkcsendőröket és dekoltázsbűnözőket emleget.

1
5 6 7 8 9 10 11
„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

A címlapról ajánljuk