#Fidesz

Ha a kormányban nem volt prémium...

Év végén a legtöbb állami vállalat vezetője 9-10 hónapnak megfelelő prémiumot vehetett fel. Ez a Nemzeti Eszközkezelő Esetében 10, a MÁV vezérigazgatójának esetében közel 20 millió forintot jelent. Kormánypárti képviselők véleményét kérdeztük az ügyről. Többen nem tartják helyesnek, de akadt olyan is, aki azt mondta: nem tudja megítélni a MÁV vezérigazgató munkáját, mert nem utazik vonattal. Pokorni Zoltán szerint pedig egy működésképtelen vállalatot is nehéz igazgatni. Videó.



Eldőlt, kiket indít a Fidesz jövőre – megjelent a lista

A Fidesz Országos Választmánya mai ülésén véglegesítette a 2014-es országgyűlési képviselő választáson Fidesz–KDNP-támogatással induló 106 egyéni választókerületi jelöltjének névsorát. A képviselő-jelöltek masszív többsége most is a paralmentben küzd, viszont számos polgármesternek választania kellett a két poszt között. A pártszövetség két vezetője, Orbán Viktor és Semjén Zsolt egyéniben nem próbálkozik, viszont a Fidesz és a KDNP több nagyágyúja indul. Nézze meg, kit indítanak a kormányzó pártok a 106 kerületben.






Ipsos: Budapesten nem a Fidesz a nyerő

Szeptemberben a fővárosban a Fideszre a választók 26 százaléka szavazott volna, a demokratikus ellenzékre pedig 31 százalék, októberben a kormánypárt erősödött Budapesten, novemberben viszont a Fideszre 25, míg az MSZP-re, az Együtt–PM szövetségre, illetve a Demokratikus Koalícióra összesen 29 százalék szavazott volna az Ipsos felmérései szerint.


Kövér: nem előttem kell tisztelegni a felállással

Kövér László szerint az új házszabály elfogadása után, a választást követően felálló új, kisebb létszámú parlament munkája ésszerűbbé, kiszámíthatóbbá válik, kevesebb lesz a szócséplés, az üresjárat, a felesleges vita. Az Országgyűlés elnöke, ha rajta múlna, a következő ciklusban háromhetes ülésezési rendet javasolna. A Fidesszel kapcsolatban azt mondta, hétfőn lépnek a kampányidőszakba, ebben a ciklusban pedig szerinte már nincs esély a fővárosi szerkezetátalakításra.


Hétfőn bemutatják a Fidesz egyéni jelöltjeit

Hétfőn ülésezik a Fidesz országos választmánya, ahol bemutatják a pártszövetség 2014-es országgyűlési választáson induló 106 egyéni jelöltjét – írja a Magyar Nemzet szombati számában.




Bajnai blogol: "a kirekesztő politizálást Orbán honosította meg"

Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor csütörtökön, az ötszázezredik külhoni magyar állampolgársági eskütétel alkalmából a Parlamentben tartott ünnepségen "a Nagy Nemzetegyesítő szerepében tetszelgett", pedig az igazság az, hogy kevesen tettek többet a nemzet megosztásáért, mint éppen ő.


A Fidesz elhajtaná Berlusconit

Az olasz sajtó két napja feldobta, hogy az olasz politikai élet perifériájára szoruló Silvio Berlusconi esetleg magyar barátait kérné meg, hogy indítsák őt EP-képviselőként, de előbb Berlusconi közölte, hogy nincs ilyen terve, majd a Fidesz tudatta a Blikk-kel, hogy nem mennének bele ilyesmibe.


Kövér: a Fideszben is megújulásra van szükség

Az Országgyűlés elnöke szerint az utóbbi három és fél év törvényalkotása minőségi és mennyiségi szempontból is kiállja a próbát, az ország helyzete ma már összehasonlíthatatlanul jobb, mint 2010-ben volt. Kövér László az MSZP körüli történéseket "őszinte empátiával figyeli", a Fideszben pedig szerinte megújulásra van szükség.



Rogán nagyon belejött a facebookozásba

Pénteken a parlament elé terjeszti a Fidesz az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését. A testület még idén létrejöhet - közölte Rogán Antal a Facebookon.


"Gyurcsány ugyanúgy hazudozik, ahogy régen"

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc és a "bukott baloldal" ahogyan 2004-ben, úgy ma is gyűlöletkampányt folytat a külhoni magyarok ellen, és "ugyanúgy hazudozik, ahogy régen".



Orbán és az MSZP "csendes nagykoalícióra" lépett Ukrajna ügyében

Összehozta a reálpolitika a kormányt és a legnagyobb ellenzéki pártot: a térségi diplomáciára rálátással bíró fideszes és szocialista forrásaink is úgy látják, a magyar érdekeknek nem tenne jót, ha megbukna a tüntetések hatására Viktor Janukovics. A nem éppen kiköpött demokrata, de megbízható, a kárpátaljai magyaroknak komoly gesztusokat tevő ukrán elnök helyett jöhetne rosszabb is. Kérdés, mi történik, ha ismét beköszönt a nagyhatalmi politizálás kora Európa keleti felén.