#Fidesz

Századvéges igazgató kapott milliókat a Fidesztől

G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója 13,4 millió forint értékeben kapott tanácsadási megbízásokat a Fidesztől - közölte a 444.hu, amely korábban kikérte és meg is kapta a frakciókhoz köthető szerződéseket az országgyűléstől.



Azonnali magyarázatot vár a Fidesz Navracsicstól

Azonnali magyarázatot vár Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől a Fidesz-frakció arra, hogyan lehet szabadon két, idős embereket bántalmazó sorozatgyilkos - közölte Varga István országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdai sajtótájékoztatóján, Orosházán.



Kioktatta az egész baloldalt a Fidesz szóvivője

A Fidesz szerint a baloldal bölcsebben teszi, ha nem ígéri ugyanazt a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikát a magyar fiataloknak, amellyel egyszer már megduplázta a munkanélküliségüket és nyakig eladósította őket.



A saját "fegyverét" fordította a Fidesz az MSZP ellen a komlói csatában

Méretes zakót kapott az MSZP vasárnap a párt egykori baranyai fellegvárában. A szocialisták jelentős energiákat fektettek a kampányba, melyet maga a pártelnök jobbkeze irányított, ráadásul a siker érdekében egy nyugdíjas vájárt indítottak az egykori bányászvárosban. Mégis elvéreztek a Fidesz "csodafegyverével" szemben: a kormányzó párt egy olyan roma családot állított maga mellé, amely korábban az MSZP-nek segített.



Jobb- vagy baloldali egy vállalkozó?

Fenntartja magának a jogot, hogy jobban megbízzon egy jobboldali vállalkozóban – ezzel indokolta többek között Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere, hogy a helyi Fidesz-képviselőkkel egyeztettek a dohánykoncessziók elosztásáról. A polgármester szavai nyomán arról kérdeztünk kormánypárti képviselőket, hogy ők számon tartják-e egy vállalkozó politikai hovatartozását településükön, választókörzetükben.




Rezsieljárás folyik Magyarország ellen

A Fidesz az uniós túlzottdeficit-eljárással, az MSZP a trafikmutyival, a Jobbik a devizahitelesekkel foglalkozott a mai parlamenti ülésen. Rogán Antal szerint ha Brüsszel nem veszi figyelembe az ország teljesítményét, akkor bebizonyosodik, rezsieljárás folyik hazánkkal szemben. A szocialisták szerint egy vak komondor sem lenne képes kimagyarázni a trafikmutyit, Fónagy János azonban megpróbálta. Kövér László pedig többször keménykedett az ellenzékkel.



Zsigó: a Hajdú-Bét károsultjainak pénzéből kampányol Bajnai

A Fidesz szóvivője szerint a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjainak és kisbeszállítóinak pénze segítette Bajnai Gordon politikai karrierjét, ebből folytatja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője mostani kampányát. Zsigó Róbert mindezért vasárnapi sajtótájékoztatóján "szívtelen embernek" nevezte a volt miniszterelnököt. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyaroszágért Szövetség reakciójában főállású hazudozónak nevezték Zsigó Róbertet.


Zsigó: a Fidesz mindent megtesz az egészségügyi dolgozókért

A kormány és a Fidesz az egészségügyi dolgozók oldalán áll, mindent megtesznek életkörülményeik javításáért, erkölcsi és anyagi megbecsülésükért – ezt mondta a Fidesz szóvivője vasárnap Budapesten. Zsigó Róbert a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki az ágazatban dolgozó ápolóknak a szolgálatukért.



Fidesz: polgárjogot nyert a termelői piac

A Fidesz szerint azzal, hogy egy évvel ezelőtt törvények és jogszabályok változtatásával a kormány lehetővé tette, hogy a termelők közvetlenül eljuttathatják áruikat a fogyasztókhoz, polgárjogot nyert a termelői piac.


A szokásos forgatókönyvvel kezeli a Fidesz a trafikmutyit

Tarja magát a Fidesz a szokásos forgatókönyvhöz: ha a párt körül botrány alakul ki, akkor a hivatalos kommunikáció az, hogy a kormánynak nem kell foglalkoznia a helyi ügyekkel. Korábbi példák alapján elképzelhető, hogy a párt magatartását belső felhasználásra szánt közvélemény-kutatások határozhatják meg a következő hetekben - bár a labda most normális körülmények között az ügyészségnél lenne.


Trafikmutyi: hol készült a fideszes polgármester rejtélyes listája?

Az első napok tagadása után a Fidesz pénteken már lényegében elismeri, hogy Szekszárdon volt egyeztetés a trafikpályázatokról, csak igyekszik a jelentőségét kisebbíteni. Időközben viszont újabb ügyek is a felszínre kerülnek, így nem tudják hitelt érdemlően megmagyarázni, hogy került a pályázók listája a helyi politikusokhoz. Ez ugyanis szinte biztosan bűncselekmény.


Vesztes trafikosok erősítik meg a hangfelvétel hitelességét

Létező, dohányboltot üzemeltető emberek neve hangzik el azon a hangfelvételen, amely bizonyítja a szekszárdi trafikmutyit. A hvg.hu által megkeresett vesztesek értetlenül állnak az előtt, hogy nem nyertek a trafikpályázaton, pedig egyikük már 22 éve ezzel foglalkozik. A kormány helyi ügynek tartja a történteket, Szekszárd fideszes polgármestere egyelőre hallgat, de állítólag péntek délután egykor a nyilvánosság elé áll.