#Fidesz

Népgyűlést tartanak Esztergomban

Esztergom polgármestere azért hívta össze a gyűlést, hogy beszámoljon a település költségvetéséről, illetve azokról a javaslatokról, amelyeket a Fidesz-frakció nyújtott be, és amelyek szerinte csak ártanak a városnak.


Hova tűnt Éger István ereje?

A Magyar Orvosi Kamara elnökének ereje az elmúlt években leginkább hangos megnyilvánulásaiban volt, megtámogatva azt a kormányra készülő ellenzék véleményével. Most viszont - úgy tűnik - már nincs szüksége az időközben hatalomra került Fidesznek a megmondóemberre



Szekeres: „Eljött az igazság pillanata”

A szocialista országgyűlési képviselő a miniszterelnököt bírálta keddi sajtótájékoztatóján, amiért Orbán Viktor a Wall Street Journalnak adott interjújában komoly megszorításokat helyezett kilátásba. A körvonalazódó segélyezési politikát például „teljes lelkiismeretlenségként” aposztrofálta.


Hamarosan megjelenhet egy új politikai erő

Sokan érzik úgy, hogy elítélik a médiatörvényt és a Fidesz más intézkedéseit, de a bukott baloldali elitet is. Minél többen lesznek azok, akik így gondolkodnak, annál előbb jelenik majd meg egy olyan politikai erő, mely őket kívánja megszólítani - olvasható a Véleményvezér blogon.









Török Gábor: megtört a Fidesz korábbi lendülete

Azt még a kormányzati szereplők sem vitatják, hogy 2010 utolsó két hónapjában valami megváltozott: megtört a Fidesz korábbi lendülete, támadások kereszttüzébe kerülve többé-kevésbé védekező helyzetben találta magát - írja Török Gábor politológus.


Orbán: ellentétes érdekek mozgatják a forintot

A kormányfő szerint az euró bevezetése nem reális cél Magyarország számára ebben az évtizedben. Orbán Viktor - akivel a Wall Street Journal és a Dow Jones közösen készített interjút - közölte, hogy kormánya februárban olyan intézkedéssorozatot jelent be, amely csökkenti a nyugdíjkiadásokat, a munkanélküliek támogatását és a gyógyszerek állami támogatását.



Bomlaszthatja a Fideszt a sokat bírált médiatörvény

A Fidesz eddig inkább mélyítette a médiatörvény miatti bírálatok okozta válságot, mintsem kezelte volna. Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy nem diplomatikusan reagáltak a vádakra, hanem inkább a hazai választóknak "játszottak" - állítják azok a politikai elemzők, akiket a negatív sajtóreakciók lehetséges belpolitikai következményeiről kérdeztünk.


Gyurcsány az alkotmányozás bojkottjára szólítja az ellenzéki pártokat

Senki nem adott felhatalmazást új Alkotmányra, már csak azért sem, mert senki nem kért ilyen felhatalmazást - írja blogjában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki ezért azt javasolja valamennyi ellenzéki pártnak, hogy hirdessen bojkottot az alkotmányozási folyamat egészére, és egyáltalán ne vegyen részt az Országgyűlés munkájában azon idő alatt, amikor a parlament, "önmagát bárminek is nevezve, a Fidesz új alkotmányát tárgyalja".




Miért stabil a Fidesz népszerűsége? – Értékek és társadalom

A sajtószabadságról vagy a magánnyugdíjpénztárak államosításáról szóló vitákat a választópolgárok többsége nem tartja fontosnak. Erre utal az is, hogy a Fidesz népszerűsége a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint alig csökkent. Húsz évvel a harmadik köztársaság megszületése után nagyon úgy tűnik, hogy a liberális demokráciának csak az intézményrendszerét sikerült adaptálni, az értékeit a társadalom túlnyomó többsége számára nem – hívja fel a figyelmet Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.