#film











Erdélyben is forgalmaz filmeket a Mokép
 

Erdélyben is forgalmaz filmeket a Mokép

A Mokép idén kilép a filmforgalmazás nemzetközi színterére: az állami tulajdonú cég filmforgalmazói tevékenységét Magyarország határain túl, elsőként Erdélyben is folytatni kívánja - tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t.

MTI MTI

Rekordot döntött az utolsó Harry Potter
 

Rekordot döntött az utolsó Harry Potter

Rekordösszegű, 43,5 millió dolláros (8,3 milliárd forint) bevételt hozott a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész a csütörtök éjszaka kezdődött egyesült államokbeli és kanadai vetítések során a Warner Bros. szerint.

MTI MTI

Megtalálták a
 

Megtalálták a "Kádár-filmarchívumot"

Filmtörténeti jelentőségű felfedezést tettek a Mokép archívumát rendszerező szakemberek: rábukkantak arra a csaknem ezer kópiából álló filmantológiára, amely az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és Kádár János pártfőtitkárnak állt személyes rendelkezésére.

MTI MTI

Mi lett a Légy jó mindhalálig és a Tüskevár főszereplőivel?
 

Mi lett a Légy jó mindhalálig és a Tüskevár főszereplőivel?

Sorozatunk első részében utánajártunk, hogy a pályán maradtak-e a Pál utcai fiúk 1969-es filmváltozatának gyerekszereplői. Ezúttal megnéztük, hogyan alakult a Légy jó mindhalálig című Móricz-regény 1960-as filmváltozata és a Fekete István Tüskevár című ifjúsági regényéből készült 1967-es tévésorozat főszereplőinek filmes karrierje.

hvg.hu hvg.hu


Lech Walesáról szóló filmre készül Andrzej Wajda
 

Lech Walesáról szóló filmre készül Andrzej Wajda

Hamarosan elkészül a Lech Walesáról szóló film forgatókönyve, megkezdődhet a forgatás, és ha minden jól megy, egy év múlva már vetíthetik is Andrzej Wajda legújabb alkotását - adta hírül legfrissebb számában a Polityka című lengyel hetilap.

MTI MTI


Holnap lesz az utolsó Harry Potter-film londoni premierje
 

Holnap lesz az utolsó Harry Potter-film londoni premierje

Minden idők talán legcsillogóbb világpremierjén mutatják be az utolsó Harry Potter-filmet csütörtök este Londonban. A Harry Potter és a halálos szentek című epizód második része a hét Harry Potter-kötetből készült filmek közül a nyolcadik, és egyben a befejező rész.

MTI MTI

Bollywood Európába látogat
 

Bollywood Európába látogat

Bollywood Európába látogat: az indiai filmek legnagyobb fesztiválját rendezik meg Stuttgartban, a szervezők azonban ígérik, a megszokott alkotások helyett különleges darabokat láthat a közönség. A július 20-tól 24-ig tartó seregszemle az "erős nők Indiában" mottó köré szerveződik.

MTI MTI