Terence Hill filmet forgat Bud Spencer emlékére
A filmet a tervek szerint tavasszal mutatják be Olaszországban, Terence Hill a főszerepet is elvállalta.
A filmet a tervek szerint tavasszal mutatják be Olaszországban, Terence Hill a főszerepet is elvállalta.
MTI
Lehet, hogy 2019-ig kell várnunk a The Irishman bemutatójára, de már egy hónapja forgatja új eposzát Martin Scorsese – most végre képeken is láthatjuk a nagy újraegyesülést.
hvg.hu
A háromszoros Oscar-jelölttel indul 2018-ban a budapesti sztárparádé, aki ráadásul Mundruczó Kornél izgalmas új filmjében játssza majd a főszerepet.
hvg.hu
Az 55 éves színész még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy kaszkadőrök nélkül oldja meg a legrázósabb jeleneteket is.
hvg.hu
Nyáron nincs szinte olyan szeglete a budapesti belvárosnak, ahol ne forgatnának valamilyen filmet. A magyar filmek mellett ugyanis több nemzetközi produkció is forgat a város számos pontján.
hvg.hu
A párt természetkárosítás és állatkínzás miatt tett feljelentést.
hvg.hu
Gyurgyalagfészkeket temetett be egy munkagép egy világháborús film forgatásának előkészületei során – feljelentést tesznek a stáb ellen.
hvg.hu
Terry Gilliam a napokban jelentette be, hogy 17 évnyi szenvedés után végre elkészült a Don Quijote-filmje, de az öröm nem tartott sokáig: azzal támadják, hogy történelmi helyszínt rongáltak a forgatás során.
hvg.hu
Kulka János az X. című filmmel tér vissza a vászonra, a fordulatokban gazdag történet egyik főszereplőjét alakítja majd.
hvg.hu
Lezárják a Budai alsó rakpart egy szakaszát szombaton napközben filmforgatás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
MTI
MTI
hvg.hu
Vasárnap és hétfőn kell forgalomkorlátozásra számítani a környéken és a parkoló egy részét is lezárják.
MTI
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz kedden és szerdán Budapesten, az V. kerületben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
hvg.hu
Az eset még 2010-ben történt, és nagy port vert fel. A szadomazó film forgatása közben megkínzott nők ügyében bíróság elé állított férfit első fokon felmentették, de az ügyészség fellebbezése után másodfokra került az ügy.
hvg.hu
Filmforgatás miatt napokra lezárják a pályaudvar környékét, nem lesz könnyű közlekedni.
hvg.hu
A háromszoros Oscar-díjas színész ráadásul a 2007-es Vérző olaj után megint Paul Thomas Andersonnal forgat, az év egyik legjobban várt filmjében.
hvg.hu
A Django elszabadul sztárja az új Robin Hoodot forgatja Magyarországon, de a Ferihegyről posztolt videójában még a jelenlegi filmjét promózza egy kicsit a maga vicces módján.
hvg.hu
Az Oscar-díjas színésznő újra az Éhezők viadala-sorozat rendezőjével forgat, ezúttal Magyarországon is.
hvg.hu
Október 16-án véget értek az Antal Nimród által rendezett A Viszkis című akciófilm felvételei. A hetvennapos forgatás ideje alatt az alkotók 620 darab kilencvenes évekbeli autót használtak a felvételekhez, és ezek közül tizenkettőt ripityára is törtek a kamerák előtt.
hvg.hu
Tüntetés, forgalmi terelés és lehaló metró nehezíti a mozgást a városban.
unknown