#filmforgatás


Még februárban Budapestre jön Penélope Cruz

Az Oscar-díjas színésznő az Álomlány című 1998-as film folytatását forgatja majd Magyarországon, ami ezúttal Spanyolországot fogja "alakítani". A filmben a Torrente-filmekből ismerős Santiago Segura is feltűnik majd.



Ryan Gosling és Harrison Ford is Budapesten forgat idén

Hugh Jackman után nemsokára Harrison Ford is Magyarországon forgathat, és most is Budapesten dolgozik Charlize Theron. A magyar főváros továbbra is vonzó helyszín a filmeseknek járó adókedvezmény miatt, és azért is, mert jók a város adottságai. Az itt forgató külföldi stábok a Filmalap szerint 60 milliárd forintnak megfelelő dollárt költhetnek el Magyarországon idén - hangzott el a keddi RTL Híradóban.




Fotó: Tom Hanks megérkezett Budapestre

A Da Vinci-kód újabb részének, az Infernónak a forgatási előkészületeire érkezett Budapestre vasárnap délután Tom Hanks. A színészt a Liszt Ferenc reptéren fotózták le. A filmet május közepén kezdik el forgatni.




Szombaton nem lesz egyszerű közlekedni az M3-as budapesti szakaszán

Szombaton 6 és 16 óra között lezárják a Kacsóh Pongrác úti felüljáró utáni első kijárat és az azt követő első töltőállomás utáni felhajtó közötti részt a kifelé vezető oldalon, filmforgatás miatt. Az autópálya forgalmát ebben az időszakban az M3-as szervizútjára terelik. Emellett délelőtt a Szerencs utcai csomópont környékén földmérési munkákat végeznek, ezért várhatóan 8 és 13 óra között a csomópontban időszakosan lezárnak egy-egy forgalmi sávot.




A lengyeleknél forgat Polanski, ha nem adják ki az amerikaiaknak

Visszatért Krakkóba, gyermekévei színhelyére Roman Polanski. A 80 éves rendező Alfred Dreyfusról, a 19. század végén hamis kémvádak alapján, antiszemita indítékból bebörtönzött francia kapitányról akar forgatni. Agnieszka Odorowicz, a Lengyel Filmművészeti Intézet igazgatója azt mondta, hogy a rendező lengyelnek érzi magát, imád lengyelül beszélni és Krakkóban szinte minden épületet ismer.




Mégsem kellett volna az a csók Jude Law-val

Akár ki is rúghatják a filmből és magas kötbér fizetésére is kötelezhetik Zimány Lindát, aki statisztaszerepet vállalt a Jude Law főszereplésével Budapesten forgatott filmben, és intim viszonyba került az erősen ittas sztárral.


Marokkóban izzad Tom Hanks

Marokkóban forgat Tom Hanks a Felhőatlasz rendezőjével, Tom Tykwerrel – számolt be róla pénteken a Variety.com hollywoodi filmportál.




Stohl András veszélyes karakter lesz

Egy szökött menyasszony, egy taxisofőr lány, és egy kosaras fiú találkozásáról szól Török Ferenc most készülő Senki szigete című filmje, amelyben semmi nem történik véletlenül, és majdnem minden szál összegabalyodik. A forgatáson jártunk, ahol Stohl csillogó kék öltönyben gonoszkodott kínai, rasztás barátja társaságában.