Hetedik lett Szilágyi Liliána 200 pillangón
A mindössze 18 éves magyar versenyző a harmadik legjobb idővel jutott a döntőbe a kazanyi vizes vb-n.
A mindössze 18 éves magyar versenyző a harmadik legjobb idővel jutott a döntőbe a kazanyi vizes vb-n.
hvg.hu
Pásztory Dóri paralimpiai bajnok a Facebook-oldalán osztott meg pár információt, melyek tükrében még nagyobb fegyvertény Cseh László aranyérme.
hvg.hu
A miniszterelnök összeköti a kellemest a hasznossal: Kazanyban átveszi a következő vizes vb rendezőjének járó FINA-zászlót, és megnéz néhány versenyt is.
MTI
Hosszú Katinka tudta, hogy győzni fog Kazanyban, de a világrekordra próbált nem is gondolni. Világbajnoki úszása után azt mondta, még most sem fogta fel, hogy megdöntötte a hat évvel ezelőtti cápadresszes rekordot. A döntőből alig emlékszik valamire: "az utolsó huszonöt méter már nagyon fájt, akkor kezdtem magamhoz térni, hogy húha, itt gondok lesznek, de reméltem, hogy senki nincs a közelemben" - tette hozzá.
MTI
Bernek egyéni legjobbját úszta a vasárnap délutáni döntőben. Hosszú Katinka a legjobb idővel, Európa-rekorddal döntős. Cseh László a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe.
hvg.hu
Ahogy a várható volt, Olaszország csapata simán verte Kanadát, így ők lesznek Benedek Tibor együttesének ellenfelei a következő körben.
MTI
12-7-re kikapott a magyar válogatott az amerikaiaktól. Így a csapat nem jutott be a negyeddöntőbe, csak a 9-12. helyért mérkőzhet.
MTI
Olasz Anna ezüstérmet szerzett a 25 kilométeres nyíltvízi úszáson Kazanyban, a brazil Ana Marcela Cunha mögött beúszva.
MTI
Összesen hétszázhúszmillió forintnak megfelelő dollárt osztanak szét a kazanyi vizes világbajnokság vasárnap rajtoló nagymedencés úszóversenyeinek legjobbjai között.
MTI
A magyar női vízilabda-válogatott 13-11-re kikapott kedden a házigazda orosz csapattól a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornájának második fordulójában.
MTI
A19 esztendős versenyzőnél a sportkórházi vérvizsgálatok mononukleózist állapítottak meg, ami annyit jelent, hogy három hónapig vízbe sem mehet, és fizikailag nem terhelhető.
MTI
Átadta a főváros a BKV finanszírozásáért cserébe a Dagály strandot az államnak.
hvg.hu
Az Európai Torna Szövetség (UEG) döntése nyomán 2017-ben Magyarország ad otthont a ritmikus gimnasztikázók Európa-bajnokságának.
MTI
Minden eddiginél több, hét ország jelentkezett a 2021-es vb-re. A vizes sportokat összefogó FINA azután nyitotta meg újra ezt a dátumot, hogy Magyarország Mexikó visszalépése után elvállalta a 2017-es világbajnokság megszervezését.
MTI
Az uszoda 21,4 milliárd forintba fog kerülni, ezen felül az összes tervezési költség 1,5 milliárd forint. Az ideiglenes lelátónak, az árvízvédelmi gátnak, a csatornavédelemnek a költsége, az épület visszaigazításának és a bontások költsége pedig összesen 14 milliárd forint lesz. Van egy tartalék keret is, ez 1,8 milliárd forint. Mindez együtt 49 milliárd forint.
MTI
A korábbi 24,5 milliárd forint helyett egy új kormányhatározat 49 milliárd forintot rendel a vizes vb-hez kapcsolódó fejlesztési feladatokhoz. A Fővárosi Közgyűlés a sporteseményhez kapcsolódó grandiózus tervekre bólintott rá szerdán: lenne például gyalogoshíd a Margitsziget és a pesti oldal között.
hvg.hu
Épp a vb-szervezés közepén, 2016 végén lenne esedékes a szövetség vezetőinek megválasztása, ezért az elnökség előrehozott tisztújításról döntött.
MTI
Budapest rendezi meg a 2017-es vizes vb-t, amelytől Mexikó visszalépett. Budapest a 2021-es vébé rendezését is elnyerte már, de arra most új pályázatot írnak ki.
MTI
MTI
hvg.hu
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója szerint 2-3 héten belül meglesz az új gazdája a 2017-es vizes világbajnokságnak, amelynek rendezési jogáról szerdán váratlanul lemondott a mexikói Guadalajara.
MTI
Minden doppingtesztnek negatív lett az eredménye az augusztus 3-án zárult barcelonai vizes világbajnokságon.
MTI