Kizárnák Izraelt az Eurovíziós dalversenyből
Ha Izraelt nem zárják ki a versenyből, a finnek bojkottálni fogják az idén Svédországban rendezett dalversenyt. Az izlandiak se szeretnék, ha Izraelt engednék versenyezni.
Ha Izraelt nem zárják ki a versenyből, a finnek bojkottálni fogják az idén Svédországban rendezett dalversenyt. Az izlandiak se szeretnék, ha Izraelt engednék versenyezni.
hvg.hu
A kritikusok és filmrajongók favoritja, Aki Kaurismäki a Hulló levelekben egy másik Finnországot mutat meg – nem alulnézetből, inkább nagyon közelről.
Ha a NATO és Oroszország között elmérgesedne a helyzet, azt elsőként az Oroszországgal szomszédos Finnország szenvedné meg – jelentette ki Oroszországnak a bécsi székhelyű nemzetközi szervezeteknél akkreditált állandó képviselője csütörtökön.
MTI
Moszkva a két országgal határos északi katonai körzetébe telepítené az év végéig elkészülő kísérleti tüzérségi egységeket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az orosz elnök bejelentette, hogy a finn határ mentén létrehozzák a Leningrádi Katonai Körzetet, ahol csapatösszevonásokat fognak végrehajtani.
hvg.hu
Finnország NATO-csatlakozását viszont kifejezetten problémásnak nevezte.
hvg.hu
A Wagner orosz magánhadsereghez köthető közösségi médiacsatornák a nyáron azt írták, hogy a férfi a csoport egyik alapító tagja és a Ruszics nevű alakulat egyik élharcosa volt, de tavaly óta amerikai és uniós szankciók hatálya alatt áll.
MTI
A finn játékos nagy tornán ötször állhatott dobogóra a válogatottal.
MTI
Egy másik sportoló arra panaszkodott, hogy még a síszemüvegen keresztül is megfagyott a szeme, és csak homályosan látott.
hvg.hu
A hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear mozgása egybeesik azzal az időponttal és hellyel, amikor és ahol a gázvezeték megrongálódott. Emellett gyanús a Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajóról is, amely Murmanszk és Szentpétervár között közlekedik.
MTI
A Balticconnector gázvezetéket már vasárnap kora reggel lezárták, mert attól tartottak, hogy a 77 kilométeres vezetékből gáz szivárog.
hvg.hu
Vasárnap reggel lehetséges szivárgás miatt leállították a finn-észt tenger alatti gázvezetéket.
hvg.hu
A Kymiring nevű pálya felépítése 30 millió euróba került, amiből a finn állam 6,5 milliót vállalt.
hvg.hu
A világ legfiatalabb miniszterelnökeként kezdte, most a szórakoztatóiparban próbálja ki magát.
hvg.hu
Pingpong, darts, horgászat – így nyaralt családjával és főnökével a kilencvenes években Finnországban az orosz elnök.
hvg.hu
A mobiltelefónia egyik őshazájának tekinthető Finnország három nagy mobilszolgáltatója úgy döntött, felfüggeszti a Xiaomi okostelefonok árusítását a kínai vállalat háborús hozzáállása miatt.
hvg.hu
A magyar hadsereget egy a demokráciát és a saját szövetségeseit is támadó kormány irányítja, amely nyíltan szimpatizál a brutális agresszor Oroszországgal és a világ számos durva diktatúrájával. De ez csak szerzőnk egyik érve a sok közül. Vélemény.
Kávézó? Bébiszitter-közvetítő? Autómosó? Üzleti podcastunkban kiderül, hogy akármelyikbe vágnánk bele, milyen akadályokkal kell szembe néznünk és mennyi munka, idő és pénz kell ahhoz, hogy saját cégünk lehessen.
hvg.hu
Az Apple TV megrendelésére készül az a nyolcrészes pszichothriller, amelynek a lappföldi forgatása után több mint egymillió euró kifizetését várják hiába hónapok óta finn kisvállalkozók. A Constellation című sorozaton igazi sztárok dolgoztak: Noomi Rapace és Jonathan Banks játssza a főszerepeket, és a Trónok Harcán is dolgozó Michelle MacLaren a rendezője.
Csatári Flóra Dóra
Az amerikai elnök azt várja, hogy az ukrán ellentámadás tárgyalásra kényszeríti Oroszországot.
MTI