Kiderült, hol lesznek jövőre sprintfutamok az F1-ben
Összesen hat olyan hétvége lesz, ahol már szombaton is versenyt láthatunk.
Összesen hat olyan hétvége lesz, ahol már szombaton is versenyt láthatunk.
MTI
Zsinórban negyedjére marad majd el a verseny.
hvg.hu
A tokiói éjszakában tett örömautózásának lehet, hogy lesznek még következményei.
hvg.hu
Egyelőre még nem tudni, hogy ki veszi majd át Mattia Binotto helyét.
hvg.hu
A sanghaji verseny a BBC információi szerint nem lesz ott a 2023-as naptárban.
unknown
Minden idők egyik legnagyobbja, aki hihetetlenül fiatalon került fel az autóversenyzés csúcsára, de ahogy öregedett, úgy találta meg és használta egyre inkább a hangját, amellyel ugyanúgy képviseli a saját versenyzőtársai érdekeit, mint a méhekét, a nőkét és a bolygóét. Szégyenlős csodagyerekből lett négyszeres világbajnok, majd a paddock bölcse, akinek mindig van valami releváns mondanivalója a világról, amelyben élünk. A versenypályán már nem fogjuk látni megvillanni, de a véleményét ezentúl sem fogja magában tartani. Sebastian Vettel ezen a hétvégén utoljára áll fel a rajtrácsra Forma–1-es autóban.
A világbajnokság második helyéért versenyző Pérez és Leclerc a második és a harmadik rajthelyről indulnak az idény utolsó futamán.
MTI
F1-es autót ennyi pénzért sem lehet vezetni, de ezen kívül szinte minden benne van egy az egyik leghíresebb szálloda ajánlatában.
hvg.hu
Szponzori bemutatókon számítanak majd az ausztrálra a leginkább.
MTI
De ki rendelt Virgin Mojitót?
hvg.hu
A négyszeres világbajnok a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjon áll utoljára rajthoz Forma–1-es autóban. A versenyzőtársai csütörtök este elbúcsúztatták.
hvg.hu
A német versenyző csalódott a döntés miatt.
Duplázott a Mercedes Sao Paulóban.
MTI
Hangja ugyan továbbra sincs túl sok a petrolheadek számára kicsit se íze, se bűze Formula-E autóknak, de mostantól minden korábbinál erősebbek, fürgébbek és már "gyorstankolhatók" is a boxutcában. Jövünk minden részlettel a harmadik generációs autókról és főleg a Porsche-féle verzióról.
A volt Forma-1-es pilóta egykori sportkocsija mentes minden polgárpukkasztó hivalkodástól.
hvg.hu
Soha nem fizettek még ennyit modernkori Forma-1-es autóért.
hvg.hu
A borsos árak ellenére szinte már kitehetnék a megtelt táblát.
hvg.hu
A brit már tavaly egyszer egy brazil zászlót lobogtatva ünnepelt Ayrton Senna miatt.
MTI
Soha senki nem győzött annyi futamon egy szezonban, mint a Red Bull kétszeres világbajnoka.
MTI
Az amerikai tulajdonos törekvéseinek megfelelően jövőre már az USA rendezi a legtöbb futamot a Forma–1 szezonjában, és Ázsiában is folytatódik a nyomulás, ezért kevesebb verseny lehet Európában.
Nagy Gábor