Franciaországban sem zaklathat a főnök a munkaidőn túl
Németország után Franciaország is bevezette, hogy nem lehet felelősségre vonni a dolgozót, ha a munkaidőn túl magasról tojik főnöke mobilhívásaira.
Németország után Franciaország is bevezette, hogy nem lehet felelősségre vonni a dolgozót, ha a munkaidőn túl magasról tojik főnöke mobilhívásaira.
hvg.hu
Nyolcezer eurós pénzbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság Bernard Squarcinit, a francia titkosszolgálatok egyik korábbi vezetőjét, amiért 2010-ben törvénytelenül megszerezte a Le Monde című újságírójának híváslistáját. Az ügyészség csak ötezer eurós bírság kiszabását kérte, a bíróság azonban súlyosabb ítéletet hozott. A vádlott ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.
MTI
A megemlékezéssorozat hétfői hivatalos megnyitóján eredetileg egy küldöttség vett volna részt Franciaország képviseletében, amelyet Christiane Taubira igazságügy-miniszter vezetett volna, de Párizs szombaton törölte ezt, mert Paul Kagamé ruandai elnök egy lapinterjúban azzal vádolta meg Franciaországot - és vele együtt Belgiumot -, hogy "közvetlen szerepet játszott a népirtás előkészítésében", sőt "annak végrehajtásában is részt vett".
MTI
Néhány éve Franciaországban telepednek le diszkréten, egyesével az egykori szovjet maffia főnökei, a "vori v zakonye" – mondták el az AFP francia hírügynökségnek szervezett bűnözéssel foglalkozó különleges nyomozók.
MTI
Megalakult szerdán a 16 tagúra szűkített új francia szocialista kormány, amelybe két új politikus lépett be: Francois Rebsamen, a szenátus szocialista frakcióvezetője és Ségolene Royal, a 2007-es elnökválasztás baloldali vesztese.
MTI
Új miniszterelnököt nevezett meg hétfőn Francois Hollande elnök. Az új vezető, Manuel Valls a korábbi kormányban a belügyminiszteri posztot töltötte be.
hvg.hu
Március 31-én 125 éves Franciaország és Párizs szimbóluma, az Eiffel-torony. Volt már a modern építészet ünnepelt alkotása, nevezték barbár rondaságnak, ami belerondít Párizs arcába, hirdette a nácik dicsőségét, és használták reklámfelületnek. De tulajdonképpen miért is lett egy teljesen haszontalan A-betű a világ legismertebb turistalátványossága?
Fazekas Zsuzsa
Az első becslések szerint a kormányzó baloldal jelentős vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon Franciaországban.
MTI
A magánélet megsértése miatt 15 ezer eurós, azaz 4,6 millió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte csütörtökön a francia bíróság a Closer bulvármagazint, amiért januárban egy fotókkal illusztrált összeállításban leleplezte, hogy Julie Gayet színésznőknek viszonya van Francois Hollande francia elnökkel.
MTI
Egy Szíriából visszatért dzsihadista akart elkövetni robbantásos merényletet a Francia Riviérán, ám a francia terrorelhárítók résen voltak. A párizsi kormány éppen hétfőn határozott el egy akciótervet az erőszakra kész iszlamisták elleni harcban.
MTI
Az Alpok francia részén eladó egy 2013-ban, fából épített luxusvilla. A ház igen egyedi tervezésű: a felső szinten egy üveghíd kapcsolja össze a lakóterületeket, a falmászóteremben pedig nem mesterséges falra lehet mászni, hanem magára a közeli hegyre.
hvg.hu
Az első becslések szerint Franciaországban a választásra jogosultak 62,5 százalékának részvételével a kormányzó baloldal 5-15 százalékkal rosszabbul teljesített vasárnap az önkormányzati választások első fordulójában, mint hat évvel ezelőtt. A szélsőjobboldali Nemzeti Front viszont látványosan előretört, és nagyjából tíz városban az élen végzett.
MTI
Franciaország délnyugati részén eladó egy, a 11. századból származó, korábban kolostorként funkcionáló villa. Az erődre hajazó épületből egyedülálló kilátás nyílik a Pireneusokra.
hvg.hu
Franciaország felfüggesztette a katonai együttműködés nagy részét Oroszországgal. Ez érinti a közös látogatásokat és a közös hadgyakorlatokat is. A nemzetközi szerződésekhez kapcsolódó katonai kapcsolatokat ugyanakkor nem szakítják meg – jelentette be a francia védelmi miniszter Tallinban. Németország hasonló lépést tett, ők a teljes katonai együttműködést leállították az oroszokkal, bár a hadiipari export részben megmarad egyelőre.
MTI
Hatalmas közfelháborodás követte Nicolas Sarkozy szavait, miszerint Franciaországban a Stasi módszereit vetik be.
MTI
Négy pici gyereket tartott egy család bezárva egy Párizs egyik elővárosában lévő lakásban - számolt be francia híradásokra hivatkozva a Repubblica.it. A legnagyobb hat évesen épphogy tud járni és beszélni.
hvg.hu
Ötszáz év után visszatért a Franciaország középső vidékén fekvő blois-i királyi kastélyba I. Anna szíve, amelyet a breton hercegnő testétől külön, Nantes-ban helyeztek nyugalomra egy arany ereklyetartóban 1514-ben.
MTI
Zinedine Zidane kisebbik fia bekerült a francia U16-os labdarúgó-válogatott bő keretébe a márciusi két válogatott mérkőzésre.
MTI
Négy nap és egy vezetéknélküli csavarbehajtó szükséges egy úgynevezett pop-up ház összeállításához. A ház szerkezete szigetelő blokkokból és fa panelekből álló, ami állítólag igen jó szigetelési jellemzőket biztosít az ingatlannak.
hvg.hu
Franciaország legrégebbi atomerőművébe jutottak be mintegy negyvenen. A rendőrség húsz embert előállított.
MTI