#Franciaország



Amerikai drónokat vesznek a franciák

Két, amerikai gyártmányú pilóta nélküli felderítő repülőgépet vásárol Franciaország az év végéig - jelentette a francia sajtó pénteken, Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter washingtoni látogatásával egy időben.


Újra recesszióba zuhant a francia gazdaság

Egy év után ismét recesszióban a francia gazdaság az ország statisztikai hivatalának szerdán közölt nem végleges adatai szerint. Az Insee azt közölte, hogy a hazai össztermék (GDP) 0,2 százalékkal zsugorodott az idei első negyedévben a gyenge export, a csökkenő beruházások és a mérséklődő lakossági kiadások miatt.



Nőtt a homofóbia Franciaországban

Jelentősen növekedett tavaly a homofób támadások és verbális sértések száma Franciaországban az azonos neműek házasságának engedélyezése körül kialakult társadalmi vita hatására - állítja az SOS Homophobie (Homofóbia) nevű jogvédő egyesület kedden kiadott éves jelentésében.



Franciaországban már felmerült az okostelefonok megadóztatása

Az okostelefonok és a táblagépek megadóztatását is javasolja egy szakértői jelentés, amely Francois Hollande francia elnök megbízásából készült az illegális internetes letöltések miatti film- és zeneipari veszteségek kompenzálásának és a digitális kultúra fejlesztésének lehetőségeiről.



Dzsihádot hirdettek a franciák ellen

A "francia érdekeltségek" megtámadására szólított fel "mindenhol a világon" az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezet egyik vezetője kedden. Francois Hollande államfő azonnal bejelentette, hogy országa komolyan veszi a fenyegetést.


Visszaállítanák a közmédia függetlenségét Franciaországban

Franciaországban a közmédiumok vezetőit többé nem a köztársasági elnök, hanem újra a független médiahatóság fogja kinevezni, utóbbi tagjainak száma pedig a jelenlegi kilencről hétre fog csökkeni - jelentette be Aurélie Filippetti francia kulturális miniszter a Les Échos című gazdasági napilapban a készülő új médiatörvénnyel kapcsolatosan kedden közzétett írásában. A megszűnő két helyre közvetlenül az államfő nevezhetett ki tagokat.


Hat ETA-tagot fogtak el Franciaországban

Letartoztatták a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szeparatista terrorszervezet illegális csoportjainak hat tagját több francia városban, Blois-ban, Brive-la-Gaillarde-ban és Montpellier-ben - közölte kedden a francia belügyminisztérium.



Leépítik a francia hadsereg 10 százalékát

A francia hadseregben 2019-ig 24 ezer munkahely szűnik meg, ami 10 százalékos leépítésnek felel meg. A költségvetési nehézségek ellenére Franciaország ugyanakkor megőrizi védelmi politikájának stratégai ágait, nevezetesen a külföldi szerepvállalásokat és a nukleáris elrettentést - derül ki a védelmi politika Fehér Könyvéből, amelyet az illetékes bizottság hétfőn nyújtott adott át Francois Hollande államfőnek.




Csőcselékké alakultak a melegházasság párizsi ellenzői

Az azonos neműek házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslat végleges francia parlamenti elfogadása után kedd este ezrek ünnepelték országszerte "a homoszexuálisok és heteroszexuálisok közötti jogegyenlőség megteremtését", miközben a törvény elleni tüntetések is folytatódtak több nagyvárosban. Párizsban és Lyonban a tömegbe keveredett szélsőségesek ismét összecsaptak a rendőrökkel.


Kép: Festett mellel és combbal tüntettek az utcán a PETA-s lányok

Az Emberek az Állatokért Való Etikus Bánásmódért, azaz a PETA nevű állatvédő szervezet testükön az angol zászló színeit viselő tagjai a libamáj árusítása ellen tüntettek kedden a Franciaországban feldolgozott libamájat forgalmazó Fortnum & Mason vállalat londoni áruháza előtt. Az állatvédők a libák kényszeretetése miatt tiltakoztak, amely a máj méretének növeléséhez szükséges. A feliratok jelentése: "A libamáj nem angolos" és "Ha szereted Angliát, nem vásárolsz a Fortnumnál".