Schobert Norbi nem mondott igazat egy Rákosi-fotóról
Bár Schobert Norbert fitneszvállalkozó azt mondta, hogy apja készített egy ismert Rákosi Mátyás-fotót, kiderült, hogy ez nem igaz – írja a Velvet.hu.
Bár Schobert Norbert fitneszvállalkozó azt mondta, hogy apja készített egy ismert Rákosi Mátyás-fotót, kiderült, hogy ez nem igaz – írja a Velvet.hu.
A magyar főváros az egyik legkedveltebb "fotóalany" Európában, de a Sightsmap oldal segítségével az is kideríthető, hol készül a legtöbb kép Budapesten.
31 tekercsnyi, 70 éve elő nem hívott, a második világháború idején készített fényképet hívott elő egy amerikai fotós.
Az ismert fotóművész, Chris Coe által alapított ''tpoty.com – Travel Photographer of the Year Awards'' célja, hogy pályázat keretében minden évben összegyűjtse a világ legszebb utazási fényképeit. E kezdeményezést az évek során egyre nagyobb érdeklődés kísérte, melynek köszönhetően mára több kategóriában is versenybe szállhatnak akár hivatásos, akár amatőr fotográfusok. 2008-ban már a világ 60 országából neveztek: a legidősebb résztvevő nyolcvannyolc, a legfiatalabb mindössze ötévesen regisztrálta magát. A zsűri – Coe vezetésével – igen változatos: rangos természetfotósok, fotóművészek, képkereskedők, szerkesztők bírálják a beküldött pályamunkákat. Válogatásunk 2014 legjobb képekből.
Az Ikea már évek óta alkalmaz 3D-s modellezőket, akik már a bútorok tervezésénél bekapcsolódnak a munkába. Mostanra az újságban található képek 3/4-e számítógépen készül.
Megtalálták a ferencvárosi Liliom utcában eldobált több évtizedes negatívok gazdáját. A képeket a nyolcvanas évek közepén készítették, megjárták Hollandiát, de ellopták őket Budapesten, nem sokkal azelőtt, hogy visszaadták volna azokat a tulajdonosnak. A negatívokat a 90-es évek elején fedezték fel egy foghíjtelken. A fotós több mint húsz évvel később jelentkezett, az internetnek köszönhetően – derül ki a 444.hu cikkéből.
„A fénykép nem véletlen, a fénykép koncepció. A »géppuska-módszer«, vagyis ha a fotós rengeteg negatívot készít, s abban bízik, hogy az egyik majd csak jó lesz, végzetes hatású a komoly eredményekre nézve.”
Elárvereznek egy fotót a Titanicot elsüllyesztő jéghegyről és egy szemtanú kézzel írt beszámolóját Nagy-Britanniában.
Az iráni nagykövetség épületének fotózása miatt eljárást indítottak egy osztrák építész ellen az Egyesült Arab Emírségekben – közölte a Kurier című osztrák napilap hétfői száma. A férfi az ország fővárosában, Abu-Dzabiban készítette a fényképet. A Kurier beszámolója szerint ezután egy géppisztolyos, egyenruhás férfi lépett oda hozzá, elvette a fényképezőgépét és az útlevelét is.
Egy texasi városkában készült az alábbi fotó, amelyet többen hamisítványnak vélnek, miközben vélhetően egyszerű magyarázat van a születésére.
A Pro Era pólójában pózol az amerikai elnök nagyobbik lánya azon a fotón, amelyről egyelőre senki sem tudja, pontosan hogyan szivároghatott ki. Malia Obama fényképe mindenesetre népszerű, és ha másnak nem is, a Pro Erának biztosan jól jött a megjelenése.
Az Abbey Road albumhoz készített ritkaságfotók kerülnek kalapács alá, jelenti a brit Guardian.
Egy önéletrajzban sokat számíthat, milyen fotó van ott elhelyezve rólunk. Ha valaki egy startuphoz szeretne jelentkezni, akkor itt van egy tipp arra, hogy milyen fényképet érdemes elhelyezni a LinkedInen található profilunkon – és milyet semmiképp sem.
Programot indított névadója, az egykori császári és királyi udvari fényképész fotográfiai és tárgyi hagyatékának összegyűjtésére a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, amely a beérkezett anyagból októberben kiállítást is rendez.
Egy kép többet mond ezer szónál – tartja a mondás. Ez különösen akkor igaz, ha az online fotónkról van szó. Tippek arra, hogy milyen is legyen az ideális fénykép önéletrajzunkban.
A magyar polgári törvénykönyv új rendelkezéséről ír a brit Guardian, arról, amely szerint bárkiről csak akkor készíthető fotó, ha erre engedélyt ad.
Tizenegy nappal Oszama bin Laden megölése után az amerikai különleges műveleti erők parancsnoka arra utasította beosztottjait, hogy pusztítsák el vagy adják át a Központi Hírszerző Ügynökségnek a terroristavezér holttestéről készített fotókat, holott egy adatkérés miatt azokat meg kellett volna tartaniuk.
Vizsgálatot indítottak egy floridai rendőr ellen, mert megpróbálta lefényképezni Justin Biebert, amikor a popsztár legutóbb őrizetben volt Miamiban az autóversenyzős balhéja után.
Szabó Máté ombudsman szerint a jogbiztonság és az érintettek tisztességes eljáráshoz való joga szempontjából több visszás elemet tartalmaz az a szabálymódosítás, amelynek nyomán egyes közlekedési szabályszegések esetén fényképes bizonyíték nélkül is bírságot szabhat ki a rendőrség.
A felnőttek sajnos a kelleténél többször használják fel gyerekeiket arra, hogy valami számukra szórakoztatót vagy "cukit" hozzanak ki belőlük. A legújabb értelmetlen őrület neve: babymugging.