Izrael milliárdos gázüzletet kötött Egyiptommal
Izrael 1,2 milliárd dollár (mintegy 340 milliárd forint) értékben földgáz-értékesítési megállapodást írt alá Egyiptommal - értesült a Ynet, a Yediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerdán.
Izrael 1,2 milliárd dollár (mintegy 340 milliárd forint) értékben földgáz-értékesítési megállapodást írt alá Egyiptommal - értesült a Ynet, a Yediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerdán.
A hazai termelésű földgázt a termelőnek – azaz itthon nagyrészt a Molnak – idén nyártól jövő őszig fel kellene ajánlania eladásra az egyetemes szolgáltatóknak – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) törvénytervezetéből. A Molt egy másik terv is érintené, feltehetően pozitívan, a nem hagyományos és különleges eljárással kitermelhető szénhidrogének után fizetendő bányajáradék ugyanis 12 százalékról 2 százalékra csökkenne.
7,4 millió köbméteren állt kora rerggel a Magyarországon át Ukrajnába szállított napi földgázmennyiség – áll a közleményben. Ez több mint tízszerese annak a mennyiségnek – 0,72 millió köbméter/nap –, amely a március 7. és 12. közötti időszakban érkezett.
Oroszország 2015-ben ugyanannyi földgázt exportálhat Európába, mint tavaly – közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter, aki szerint mivel 2014-ben az enyhe időjárás miatt alacsony volt a kivitel, 2015-ben nőhet a kereslet.
Ukrajna azzal számol, hogy péntektől 10 százalékkal, napi 5 millió köbméterről 5,5 millió köbméterre nő a Magyarországon át érkező földgáz mennyisége - közölte az Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó társadalmi kapcsolatokért felelős illetékese.
A Vedomosztyi című orosz üzleti-politikai napilap szerint idén az Európai Unió tagállamainak többsége, valamint Törökország akár 35 százalékkal olcsóbban juthat orosz földgázhoz, a Gazprom szóvivője viszont azt mondta, korai még arról beszélni, hogy milyen áron szerzi be Európa az orosz földgázt.
Moszkva engedményt adhat Magyarországnak a földgáz árából – írta a Kommerszant című orosz napilap szakértői véleményekre alapozva pénteken.
Február eleje óta drasztikusan visszaesett a Magyarországon keresztül Ukrajnába szállított gáz mennyisége. Az FGSZ Zrt. a hvg.hu kérdésére azt írta, hogy a szállított mennyiségek csökkenésének oka a rendszerhasználói igények csökkenése. Vagyis az ukránoknak úgy fest, kevesebb gázra van szükségük.
Ukrajna 38 százalékkal napi 3,7 millió köbméterre növelte gázimportját Magyarországon át január 24-étől – közölte hétfőn az Uktransgaz ukrán gázforgalmazó.
Ukrajna a december végi 150 millió dollár után pénteken további 70 millió dollárért kötött le földgázt januárra a Gazprom orosz cégnél, ez utóbbinak az ellenértékét már átutalta.
Az Eni a horvát állam pályázatán elnyert licenc alapján hamarosan megkezdheti a horvátországi feltárási munkálatokat az Adriai-tenger kilences blokkjában.
A magyar földgázszállító hivatalos honlapján fellelhető információ szerint Magyarország felől mintegy 2,6 millió köbméter földgáz érkezett szombaton Ukrajnába. Tavaly szeptember 25-e óta leállították a szállítást.
Az egyetemes gázszolgáltatásra vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be egy fideszes képviselő, amely szabályozza, hogy ha kiszáll egy gázszolgáltató a piacról, vagy visszavonják az engedélyét, akkor hogyan zavarható le, hogy a szolgáltatói jogosultságok máshoz kerüljenek.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke azon meggyőződésének adott hangot hétfő késő este, hogy az uniós piacok gázellátása biztosított.
Az utóbbi tíz év legalacsonyabb szintjére csökkentek az európai gáztartalékok az Európai Földgáz-infrastruktúra Szövetség legfrissebb adatai szerint.
Ukrajna idén 14 milliárd köbméterre növelné gázimportját Európából a tavalyi 8-10 milliárd köbméterről – jelentette be pénteken az ukrán kormányfő a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott kijevi megbeszélés után.
A Gazprom piaci részesedése 30 százalék marad Európában az idén is - hangzott el egy Bécsben zajló gázipari konferencián, ahol a vállalat egyik vezetője arról beszélt, hogy külső pénzügyi támogatás nélkül is végre tudják hajtani beruházási terveiket.
Magyar gázt szállít a francia GdF az ukrán Naftogaznak – írja pénteki számában a Világgazdaság.
Majdnem hat éve nem látott mélységbe zuhant a kőolaj ára, a csökkenés viszi magával az üzemanyagok árát is. De meddig mehet el a benzin ára? Lesz 200 forint literje? Hogy lehet, hogy 320 forintot fizetünk a kutakon a benzin literjéért, de ebből az államhoz jut 190 forint? Más termékek ára is beborulhat? Olcsóbb lesz a gáz is? Elmagyarázzuk.
Ukrajna 346,144 millió köbméter földgázt importált Norvégiából októberben több mint 91 millió dollárért. A gáz Szlovákián át jut el az országba.