Élő Gábor lett a Hirado.hu főszerkesztője
Megvan a fél év után távozó Szalai Szabolcs utódja.
Szalai Szabolcs 2020-ban csatlakozott az Indexhez, miután a lap teljes addigi szerkesztősége távozott, amiért veszélyben érezték a lap függetlenségét. Tavaly decemberi kinevezésekor még a hazai sajtópiac megkerülhetetlen szereplőjévé akarta tenni a hirado.hu-t.
Valamennyi sajtószabadság mindig marad, mert mindig lesznek magyar emberek, akik azzal foglalkoznak, hogy leírják az igazságot – hangzott el öt szerkesztőség rendhagyó, közös adásában.
Az új főszerkesztő korábban a Magyar Nemzetnél és egy azóta megszűnt kormánypárti lapnál is dolgozott.
Kirill Martinovot nemkívánatos szervezet tevékenységének megszervezése miatt ítélték el. Az egyik ebből a Novaja Gazeta Európa, aminek a főszerkesztője.
A bulvárlap új vezetésében kulcspozícióhoz jut a 24.hu volt lapigazgatója is.
Szalai Szabolcs korábban a kormányközeli Transzparens Újságírás Alapítvány stratégiai igazgatója is volt.
Jeszenszky Gézától és Bod Péter Ákostól is szerepelt cikk a legutóbbi számban.
Az ígéretek szerint “Balogh Győző” helyett hamarosan új főszerkesztő érkezik a portál élére.
Már augusztus óta nem Velkovics Vilmos a csatorna főszerkesztője, de erről eddig hallgattak.
Szergej Szokolovot az orosz hadsereg „lejáratásának” vétségével vádolták meg.
Hermann Irén termékfejlesztési menedzserként fog dolgozni lapunknál.
Az új főszerkesztő, Szabó Bianka korábban a Lánchíd Rádiónál, a HVG-nél és az RTL-nél is dolgozott.
35 éves korában holtan találták otthonában Anna Carevát, a Komszomolszkaja Pravda főszerkesztő-helyettesét, egy évvel azután, hogy a bulvárlap elveszítette főszerkesztőjét is, aki hirtelen rosszul lett.
Az egykori főszerkesztő arról beszélt egy interjúban, hogy hiába kerülhet dolgozói tulajdonba a részvények jelentős része, a döntések szempontjából fontos részvények négy embernél vannak.
Kristály Lehel szabálytalanul előzött, és frontálisan ütközött. A balesetben egy apa és hatéves fia halt meg, felesége és másik két gyermeke súlyosan megsérült.
Dull Szabolcs azért marad a lapnál, Tóth-Biró Marianna korábbi főszerkesztő-helyettes viszont már két hete távozott, de ezt csak most közölték.
18 évet töltött a kiadónál, az utódját egyelőre nem nevezték meg.
Egyelőre nem világos, miért menesztették mindhárom főszerkesztőt Európa legnagyobb bulvárlapjánál.