Napi Gazdaság: nem lesz egységes a távhő díja
A lap saját értesülésére hivatkozva azt írta, a távhő ár differenciált megállapításában gondolkodik a fejlesztési tárca.
A lap saját értesülésére hivatkozva azt írta, a távhő ár differenciált megállapításában gondolkodik a fejlesztési tárca.
MTI
Több tízezer lakossági ügyfelet kaparinthatnak meg az EMFESZ felségterületéről az egyetemes gázszolgáltatók, miután a cég a határidőig nem kérte januárban felfüggesztett működési engedélyének megújítását.
G. Tóth Ilda
Eleshetnek a gázárkedvezménytől azok a nagycsaládok, akik az előírt határidőig nem küldik meg a még hiányzó dokumentumokat a Magyar Államkincstár illetékes megyei igazgatóságához.
MTI
Hétfőig lehet leadni a kedvezményes gázár iránti kérelmeket azoknak a nagycsaládosoknak, akik három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülnek.
MTI
Az MSZP szerint a kormány felelőtlen gazdaságpolitikát folytat, és ennek árát az emberek fizetik meg. Török Zsolt szóvivő hétfőn sajtótájékoztatón példaként hozta a benzin és a gázolaj árának emelkedését, az energiaárak, valamint a lakáshitelek törlesztőrészleteinek növekedését, amelyek hátterében szavai szerint a "Fidesz-KDNP bűnszövetség" felelőtlensége áll.
MTI
A Népszava szerint tavasszal újabb, hozzávetőleg 15 százalékos lakossági földgázár-emelésre lehet szükség, mert a forint tartósan gyengélkedik a dollárral szemben, és így szinte folyamatosan növekednek a gázbehozatali árak.
MTI
MTI
Népszava
A nem lakossági fogyasztók és a 20 köbméter/óra feletti kategóriába tartozó felhasználók számára nincs sávos áremelés.
MTI
Szlovákiában jövőre 4,47 százalékkal emelkedik a háztartási gáz ára - közölte az energetikai szabályozó hivatal pénteken.
MTI
Az Országgyűlés 295 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyta jóvá a földgáz biztonsági készletezéséről, valamint a földgázellátásról szóló törvények Rogán Antal (Fidesz) által kezdeményezett módosítását.
MTI
Hatósági ára lesz a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatásban a hazai kitermelésű és az import földgáznak, és a jelenlegi 1,2 milliárd köbméter helyett 600 millió köbméterre csökkenthető a biztonsági földgáztartalék.
MTI
Megkerülhetetlen a távfűtés fenntartható jövőjének megoldása, ezzel összefüggésben pedig a hővel kapcsolt áramtermelésé is - hangsúlyozza a KPMG és az energiainfo.hu közös elemzése.
MTI
A házközponti gázfűtéssel rendelkező társasházak számára egységesen 4,9 százalékkal drágul a földgáz januártól - írta szombati cikkében a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) közlésére hivatkozva az Origo.hu.
hvg.hu
A jövőre a legkevesebb földgázt felhasználóknak 0,5 százalékkal emelkedik a gáz ára, mennyiségtől függően pedig maximum 9 százalékkal - értesült a Napi Gazdaság.
MTI
Ahogy közeledik a tél, ismét a politika látóterébe került a gázár. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, lehet, hogy csak idén tudják jegelni a gázárat, jövőre már nem. Politikusok egyszámjegyű emelést emlegetnek, de a szakértők akár 15, a gázszolgáltatók pedig 30 százalékos emelést is indokoltnak tartanának. Lássuk, hogy mi van a gáz árában, miért fizetünk.
hvg.hu
Orbán Viktor elképzelhetőnek tartja, hogy az idén központilag befagyasztott gázárak jövőre már ismét a piaci szempontok szerint alakulnak, vagyis 2011-től ismét lehet gázáremelés - erről a tegnap késő estébe nyúló kormányülés előtt beszélt a kormányfő.
hvg.hu
A Népszava szerint gáz- és áramáremelést hoz a különadó, ami ellen egyébként több energetikai társaság is peres úton lépne fel.
MTI
MTI
Népszava
Valószínűleg nő a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók vesztesége az elhúzódó válság és az év közben bevezetett ármoratórium miatt - olvasható a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB) ágazati elemzésében.
MTI
A kormány határidőig nem állapodott meg a gázszolgáltatókkal, a francia GDF Suez arról is tárgyalna, ha a kormány éppenséggel hazai érdekeltségeikre pályázna – írja keddi számában a Népszabadság.
MTI
Eddig semmilyen eredményre nem vezettek és szinte állnak az energetikai cégekkel az új árképzési rendszerről nyáron megkezdett tárgyalások – írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszava, amely szerint bár októberben már biztosan elmarad a gázáremelés, januárban 12-15 százalékos árkorrekció várható.
MTI
A Business Monitor International (BMI) legutóbbi előrejelzése szerint Magyarország a közép- és kelet-európai regionális olaj kereslet 2,6 százalékát fogja támasztani 2014-ben, miközben az ellátáshoz csak 0,18 százalékkal járul hozzá. A gazdaság gyógyulása felpörgeti az energiahordozók kereskedelmét is.
hvg.hu