Hatósági árminimumot vezetnek be az írek az alkoholra
Az ír kormány döntése az italkereskedésekben, vegyesboltokban és az áruházakban értékesített alkoholt is érinti.
Az ír kormány döntése az italkereskedésekben, vegyesboltokban és az áruházakban értékesített alkoholt is érinti.
hvg.hu
Nem egyedül látnak neki: a Fejér Tervező társa a munkákban a Céh Tervező lesz.
hvg.hu
Hétfőtől négyezer vegyszer vált tiltottá az Európai Unióban, és ez alaposan megnehezíti majd a tetoválószalonok dolgát – írja a brüsszeli Politico.
Lengyel Miklós
Októberig 1570 milliárd forint volt a kormányzati szektor hiánya – és csak év végén jött a nagy, szokásos pénzszórás. A kormány egész évre a GDP 7,5 százalékára rúgó, 4 ezer milliárd forintos hiánnyal számol.
hvg.hu
A Népszava több városnál is érdeklődött a kieső bevételekről. Miskolcról például azt a választ kapták, hogy a számításaik szerint 3,2 milliárd forinttal csökkennek a forrásaik az elvonások miatt.
hvg.hu
Mindössze négy év alatt megtriplázódott a vállalat értéke.
hvg.hu
A bankoknak egyenszövegben kell tájékoztatniuk az ügyfeleiket, hogy a kormánynak köszönhetik a jelzáloghitelek kamatainak rögzítését, és arról is, pontosan mennyit nyernek az intézkedéssel.
Egy új telekommunikációs csoport születésének vagyunk részesei – mondta a 4iG első embere, Jászai Gellért.
hvg.hu
Elfogyott a gáz, 15 napra leállni kényszerültek a textilüzemek Pakisztán legiparosodottabb tartományában.
hvg.hu
Nagykereskedelmi benzináremeléssel indul az év.
hvg.hu
Kitolták a 100 százalékos állami támogatású napelempályázatok határidejét, így tovább lehet jelentkezni. De sokan elvéreznek a rendszer mérete vagy a nyílászárók miatt.
HVG
Robbanásszerűen nő a hazai napelem-kapacitás, Magyarország az EU középmezőnyébe verekedte magát. Az áramtárolás költsége is rohamosan csökken.
HVG
Fontos volt neki, hogy lássa a wimbledoni teniszdöntőt.
hvg.hu
2022-ben sem ússzuk meg, hogy azt figyeljük, mekkora károkat okoz a teljes világgazdaságnak az egyik legnagyobb kínai ingatlanos cég csődközeli helyzete.
hvg.hu
Sokan őrülhettek a Santander UK malőrjének, de a pénzt vissza kell adni.
hvg.hu
A DK jelöltjeként induló Szakács László szerint Orbán Viktornak a nyugdíjasok csak a választások közeledtével lényegesek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az érintettek keveslik az osztrák kormányzat által nyújtott támogatást.
hvg.hu
A 285 ezer eurós kártérítést Felix Hildesheimer zsidó zeneműkereskedő örökösei kapták.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A lakosságot és a vállalkozásokat is érintő adóváltozások jönnek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI