#GDP

A lengyelek tudnak valamit: 0,8 százalékkal nőtt a GDP

Lengyelország hazai összterméke (GDP) 0,8 százalékkal haladta meg az első negyedévben az egy évvel korábbit, jelentették a lengyel statisztikai hivatalban pénteken. Az elemzők többsége 1,0 százalékos növekedést jósolt, de voltak visszaesésre utaló előrejelzések is.


Az ENSZ erre az évre mínusz 2,6 százalékot vár

Mínusz fél százalékról mínusz 2,6 százalékra módosította az ENSZ szerdán előrejelzését a világgazdaság ez évi kibocsátásának csökkenéséről. Az nemzetközi szervezet legutóbb januárban adott előrejelzést. Mostani jóslatában 2010-re már szerény növekedést vár a világgazdaság egészére.


MNB: jelentősen csökken a folyó fizetési mérleg hiánya 2009-ben

A bruttó hazai termék (GDP) idén 6,7 százalékkal, jövőre 0,9 százalékkal esik vissza, az infláció 2009-ben 4,5 százalék, jövőre 4,3, 2011-ben 1,9 százalék lesz, a folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen csökken: 2009-ben 3,6 milliárd, jövőre 3,5 milliárd euróra a tavalyi 8,9 milliárdról - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán megjelent inflációs jelentésében.




Már mutatkoznak a felemelkedés első jelei az orosz gazdaságban

Az orosz gazdaság helyzete egyelőre tovább romlik, a GDP az eredetileg tervezett 2,2 százalék helyett idén akár 8 százalékkal is visszaeshet, s az ipari termelés áprilisban rekord mértékben, 16,9 százalékkal csökkent az előző év áprilisához képest. Ugyanakkor a szakértők szerint már mutatkoznak a fellendülés első jelei.




Lassan egy egész évi GDP-t tesz ki a brit államadósság

Stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság – szuverén adóskockázati besorolásának kilátását csütörtökön a Standard & Poor's, arra a várakozására hivatkozva, hogy a brit nettó államadósság megközelítheti a hazai össztermék (GDP) 100 százalékát.





Recessziós körkép: több országban rekordmértékű visszaesés

A szlovák gazdaság éves visszaesésével a leggyorsabban romló európai gazdaságok közé került. Csehországban, Németországban és Olaszországban rekordmértékű volt a GDP visszaesése, Franciaország hazai összterméke a várakozásoknak megfelelően 1,2 százalékkal csökkent. A román gazdaság kilencévi növekedés után került recesszióba.


KSH: a GDP 5,8 százalékkal csökkent az első negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 2009. I. negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján. Az adatok az elemzői válrakozásoknak nagyjából megfelelnek.





Elérte önt a válság?

Költözne a válság miatt? Szorong vagy imádkozik inkább? Lemondott a gyerekvállalásról? Mit gondol, mit tehet önmagáért? Ezek a mi kérdéseink s várjuk az ön válaszait, mert kíváncsiak vagyunk, mennyiben érinti a válság olvasóinkat. Az vajon a valóság, amit az újságokban olvasunk és a közgazdászoktól, politikusoktól hallunk? Látni és láttatni szeretnénk, hogy milyen hatása van Magyarországra, önre, a családjára a recesszió. A válaszokat, s így olvasóink hangulatjelentését cikkben foglaljuk össze a jövő héten.


Négy százalékos visszaesést jósol a román kormány

A román kormány gazdasági előrejelző szolgálata kedden 4 százalékos visszaesést jósolt az ország gazdaságnak erre az évre, azzal, hogy jövőre 0,1 százalékkal, 2011-ben 2,4 százalékkal növekedhet a hazai össztermék (GDP). Tavaly 7,1 százalékkal bővült a román gazdaság.


A vártnál jobban csökkent a GDP az Egyesült Államokban

A vártnál nagyobb mértékben csökkent az Egyesült Államokban a hazai össztermék az év első negyedében, mert a vállalati teljesítmények romlása, illetve az export 40 év óta legnagyobb mértékű visszaesése elnyomta a fogyasztói kiadások élénkülésének pozitív hatását.