122 történetileg igazolt hódítása ellenére Giacomo Casanova rokokó virágnyelven megfogalmazott emlékiratai mindent körülírnak, semmit sem mondanak ki trágárul. Az utókor itt-ott méltatlanul bánt a szöveggel, és csak annyi biztos, hogy Casanova élete és memoárjának utóélete is kész regény. Történeteinek gyűjteményét máig csak töredékesen ismerhetik a magyar olvasók, ráadásul 2024-ben elhunyt a legnagyobb magyar casanovista is.
A háromszáz évvel ezelőtt, 1725. április 2-án született hírhedt szélhámos és nőcsábász a legkitűnőbb krónikása volt a hanyatlás és felemelkedés, a felvilágosodás és a szétzüllés századának. Minden idők egyik legnépszerűbb emlékirata lódításaival együtt is a leghitelesebb és legérzékletesebb leírása az akkori Európa udvarainak, szalonjainak, erkölcseinek. A nagy uralkodók, vezető politikusok környezetétől a legnyomorúságosabb rabságig, a mérgező pénzbőségtől a vészes pénzszűkéig a legeltérőbb színhelyeket, a legszélsőségesebb élethelyzeteket tárják fel ennek a sokféle tehetséggel megáldott, nagy tudású írónak, költőnek, tudósnak, szélhámosnak és besúgónak a művei. A szexuális élete viszont nem is volt olyan kirívóan intenzív, mint ahogy az a köztudatban él.
Casanova, a szabadság szenvedélye címmel látható a párizsi Nemzeti Könyvtárban a Giacomo Casanovának szentelt kiállítás, amelyen első ízben tekinthetőek meg nyilvánosan a híres nőcsábász emlékiratai.
