Görögország teljesíti vállalt kötelezettségeit a kormányfő szerint
Görögország teljesíti a nemzetközi pénzügyi támogatások érdekében vállat kötelezettségeit - hangsúlyozta kedden Berlinben Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök.
Görögország teljesíti a nemzetközi pénzügyi támogatások érdekében vállat kötelezettségeit - hangsúlyozta kedden Berlinben Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök.
MTI
Önmérsékletre intette a görög kormányfő hétfőn török hivatali partnerét, aki nemrég őrültségnek nevezte, hogy a ciprusi görög kormány fúrásokat végeztet Ciprus partjainál, és kiaknázná az ott rejlő gázkincset.
MTI
Görög diákok megzavarták a közszolgálati tévé adását, és transzparensen szólítottak fel demonstrációra, de az adást azonnal megszakították.
MTI
Az európai tendenciával ellentétben több mint öt százalékkal estek a bankrészvények az athéni tőzsdén azoknak a híreknek a hatására, hogy a pénzügyminiszter egyik forgatókönyve szerint Görögország csődöt jelenthetne.
MTI
A gazdasági válság hullámai közepette fél év alatt csak Görögországnak romlottak nagyobb mértékben a 2012-es gazdasági növekedési kilátásai, mint Magyarországnak, és így jövőre sereghajtóvá válhatunk a régióban - áll a Policy Solutions összehasonlító makrogazdasági gyorselemzésében. A politikai elemző intézet az Orbán-kormány gazdasági célkitűzéseit a tavasszal benyújtott konvergenciaprogram és az IMF szeptemberi előrejelzései fényében vizsgálta.
hvg.hu
Közlekedési káosz van Görögországban a sztrájk miatt, amelynek következtében a Budapestről induló légi járatok is késnek. Ez az első nagyobb megmozdulás június óta, amikor az utcákon véres összecsapások is voltak.
MTI
Görögország két legnagyobb szakszervezete 24 órás általános sztrájkot tart október 5-én, majd 19-én, tiltakozásul a kormány új megszorító intézkedései ellen, amelyek azt szolgálják, hogy teljesíthesse az államháztartási hiányra vonatkozó hitelezői elvárásokat.
MTI
Görögország ragaszkodik az euróövezeti tagsághoz, és további lépéseket kell tennie, hogy elkerülje a gazdasági összeomlást – mondta szerdán parlamenti felszólalásában a görög pénzügyminiszter az újabb megszorító intézkedések előkészítésére összehívott rendkívüli kormányülés előtt.
MTI
Az athéni kormánynak legalább jövő hét elejéig várnia kell a nemzetközi mentőcsomag egyre égetőbb következő részletének átutalására - jelentette be a görög pénzügyminisztérium kedden este, az EKB-EB-IMF trojkával folytatott telefonkonferencia után.
A következő napokban a parlament napirendre tűzi a népszavazás megtartásához szükséges törvényjavaslatot.
MTI
Kora este megkezdődött Görögország és a hitelező trojka, azaz a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) képviselői közötti telekonferencia.
MTI
Görögország jövő évi költségvetésében a hangsúly a kiadáscsökkentésen lesz, hogy képesek legyenek teljesíteni a vállalt deficitcélt – mondta Evangélosz Venizelosz, Görögország pénzügyminisztere hétfőn. A 2012-es görög büdzsé tervezetét két hét múlva nyújtják be a parlamentnek.
MTI
Görög lapértesülések szerint Görögország nemzetközi hitelezői arra szólították fel a kormányt, hogy 100 ezer fővel csökkentse a közalkalmazottak létszámát 2015-ig. Egyebek mellett ez a feltétele annak, hogy folytatódjanak a tárgyalások az újabb hitelrészlet folyósításáról.
MTI
Fizetési problémák miatt a svájci Roche leállította a gyógyszerszállítást néhány görög kórháznak - erősítette meg vasárnap a svájci gyógyszergyár szóvivője a Wall Street Journal értesülését.
MTI
A férfi harmadszorra próbált így véget vetni életének. Akciója után nem életveszélyes mellkasi égésekkel került kórházba.
hvg.hu
Görögország valószínűleg egy éven belül csődbe jut, miután felőrölte az euróövezeti tagországok türelmét, de az euró feladásának esélye mindössze egy az öthöz – derül ki a Reuters hírügynökség által gazdasági szakértők körében végzett felmérésből. Eközben az eurózóna pénzügyminisztereinek a lengyelországi Wroclawban tartott tanácskozásán bejelentették: a Görögország megmentésében részt vevő partnerek októberben döntenek a mentőcsomag soron következő részletének odaítéléséről.
MTI
A japán kötvénybefektetőknek csaknem a fele számít arra, hogy Görögország előbb-utóbb távozik az euróövezetből - derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport csütörtökön ismertetett új felméréséből.
MTI
Jövőre is recesszióban marad a görög gazdaság, amely így immár négy éve nem tud növekedést felmutatni - jósolta csütörtökön a görög pénzügyminiszter.
MTI
Tovább nőtt a munkanélküliség Görögországban a második negyedévben: 16,3 százalékra, és ezzel a legnagyobb volt tizenhárom év óta – derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.
MTI
Görögország jövője az euróövezeten belül van - ebbéli véleményének adott hangot Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő azon a telefonkonferencián, amit Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel hármasban folytattak szerdán este.
MTI