Leállították a görög focibajnokságot a drukkerek miatt
Határozatlan időre felfüggesztették Görögországban a profi futballbajnokságokat.
Határozatlan időre felfüggesztették Görögországban a profi futballbajnokságokat.
MTI
Botrányos körülmények között ért véget a görög élvonalbeli bajnokságot szervező labdarúgóliga keddi ülése: összeverekedett ugyanis egymással az Olimpiakosz és a Panathinaikosz képviselője.
MTI
Elég átfogó és jó kiindulópont lehet a Görögországnak folyósított segítség és az ahhoz kapcsolódó reformprogram soron következő felülvizsgálatának lezárásához az a lista, amelyet az athéni kormány készített tervezett intézkedéseiről – ismertette álláspontját kedden az Európai Bizottság.
MTI
A görög kormány megküldte a reformjavaslatait az IMF-nek és az eurócsoportnak. Az EB azt közölte "átfogóak" a javaslatok.
MTI
Négy hónappal meghosszabbították Brüsszelben a Görögországgal kötött hitelmegállapodást - közölték európai uniós tisztviselők. Athén csütörtökön hivatalosan kérelmezte az eurócsoportnál, hogy hat hónappal hosszabbítsák meg az euróövezettel kötött keretmegállapodását. Az új görög baloldali kormánynak hétfőig elő kell állnia a reformintézkedésekkel.
MTI
Újfent Görögországtól hangos a gazdasági sajtó, a dél-európai uniós tagország még közel 317 milliárd euróval tartozik hitelezőinek. Egy görög művész ugyanakkor most belerajzolta a válságot az egyesek által lélektelennek tartott euróbankjegyekbe.
hvg.hu
Az eurócsoporté a döntés arról, hogy elfogadják-e az euróövezeti keretmegállapodás hat havi meghosszabbítására csütörtökön tett görög javaslatot - reagált a görög kormány arra, hogy a német pénzügyminisztérium azonnal elutasította a görög kérelmet, mondván, az nem jelent "lényegi megoldást".
MTI
A görög kormány nem fontolgatja a tőkemozgás korlátozását, hogy megállítsa a bankbetétek kivonását – ezt Gabriel Szakellaridisz kormányszóvivő mondta csütörtökön.
MTI
Berlin elutasítja Görögország kérelmét a hitelprogram hat hónapos meghosszabbítására, azt mondják, a kérésben nincs lényegi megoldási javaslat.
MTI
A görög parlament szerdán megválasztotta államfőnek Prokopisz Pavlopuloszt.
MTI
Az új baloldali görög kormányfő, Alexisz Ciprasz egy korábbi konzervatív minisztert jelölt az államfői posztra. "Olyan elnökre van szükségünk, akinek a lehető legnagyobb az elfogadottsága a parlamentben" - indokolt a Sziriza vezetője.
MTI
Meredeken drágult kedden Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása, miután nem született megállapodás a görög kormány és az euróövezeti pénzügyminiszterek között a görög adósságkonszolidáció további menetrendjéről.
MTI
Hétfőn sem sikerült megállapodásra jutniuk az eurózóna pénzügyminisztereinek arról, hogyan változtassanak a Görögország megmentése érdekében kidolgozott reformprogramon. A legjobb pedig az volna, ha Athén az új kormány elképzeléseinek megfelelő intézkedések megvitatásáig a jelenlegi mentőprogram meghosszabbítását kérné.
MTI
Az eurózóna pénzügyminiszterei közül többen is utaltak arra, hogy hétfő délutáni tanácskozásukon valószínűleg nem születik megállapodás a görög államadósság kérdésének rendezéséről.
MTI
Nagyon szkeptikus Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, nem bízik abban, hogy Görögország új adósság megállapodást tud kötni eurózónás partnereivel.
MTI
Tízezrek vonultak utcára vasárnap Görögországban, hogy támogatásukról biztosítsák az új kormányt. A demonstrációt egy nappal az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozása előtt szervezték, amelyen a görög mentőcsomag feltételeinek módosításáról fognak tárgyalni.
MTI
Az új görög kormány elfogadta azt, hogy nemzeti reformtervre van szükség, és felül kell vizsgálni egyes nyugdíj- vagy munkaügyi kiváltságokat, de nem akarnak szembekerülni a társadalommal.
MTI
Ésszerű és rendezett kapcsolatra van szükségünk Oroszországgal, Putyin "vitatott, de elismert szereplője" a politikai életnek, és így is kell hozzáállni, nem szabad hosszú távra szóló gázszerződést kötni, a legfontosabb pedig az ukrajnai béke – mondta a kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjújában, ahol konkrétan nem megemlítve, de Simicska Lajosról is kérdezték. Orbán szerint azt kell elérni, hogy elterjedjen, hogy Magyarországon letartóztatják és kitoloncolják a bevándorlókat, és így nem lesz vonzó az ország a határsértők számára.
hvg.hu
A Görögországban felfedezett sírban fekvő párt - a DNS-vizsgálat szerint egy fiatal férfit és egy fiatal nőt - időszámításunk előtt 3800 körül temethették el.
MTI
Technikai jelleggel újraindulnak a tárgyalások Görögország, valamint az Európai Uniót, az Európai Központi Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot tömörítő hitelezői trojka között. Ebben állapodott meg csütörtökön Brüsszelben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jeroen Dijsselbloem, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke, holland pénzügyminiszter.
MTI