A Magyar Péter által benyújtott Alaptörvény-módosítás után az alkotmányos demokrácia végét vizionálja az Orbán-kormány Miniszterelnökségének egykori vezetője. Magyar Péter visszaszólt neki.
Magyar Péternek lenne pár kérdése Hankó Balázshoz – amíg a volt miniszter szabadlábon van. A Fidesz megtapsolta Forsthoffer Ágnest, majd belefért egy kis gyurcsányozás is. Sőt, Magyar szerint van egy pár olyan ellenzéki képviselő is, akikre senki soha nem szavazott.
Interjút adott a miniszterelnök a 444-nek, ebben elmondta, hogy Sulyok Tamással nem a politikai nézetkülönbségük van, hanem az a baj vele, hogy semmit sem tett.
Módosítják az Alaptörvényt, Sulyok Tamás megbízatása hamarosan megszűnhet, őszre létrejöhet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal. A Mi Hazánk szerint alkotmányos puccs jöhet. A Fidesz kikéri magának a hangnemet. Videó a parlamentből.
A tiszás kétharmad beszántja a NER egyik kirakatintézményét, a politikai bunkósbotként használt Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amelyet az erről szóló parlamenti vitában még a Fidesz–KDNP képviselői sem igazán vettek védelmükbe. Helyette heves migránsozásba fordult Magyar Péter és az ellenzék csörtéje.
A Tisza Párt javaslatára egyhangúlag megszavazták saját fizetésük csökkentését a képviselők. Magyar Péter beszédével indult a hét, a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában részletesen kitért a gyermekvédelem kérdésére. A HVG megtudta, 4,3 millió forintért szállt meg Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter és és egy másik, korábban a honvédelmi minisztériumban dolgozó vezető. Márciusban két, többmilliárdos összegű keretszerződést kötött a felsőoktatás területén az akkor még Hankó Balázs által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánytöbbség nem az ígéreteit valósítja meg, hanem egy olyan hatalmi játszmába megy bele, ami „meggyengíti a köztársasági elnöki intézményt, aláássa a magyar állam méltóságát”.
Bár Orbán Viktor könyörgött a sajtónak, hogy kérje ki a Tisza Párt ukrán finanszírozásáról szóló fideszes vádat állítólag alátámasztó titkosszolgálati jelentést, hiába kértük. Gulyás Gergely többször megígérte, hogy feloldják a titkosítást, de ez sem történt meg. A bizonyítékot sem a kampányban, sem most, a választás után nem adják ki, inkább mindenki mélyen hallgat. A HVG úgy tudja, nem véletlenül: nincs is konkrét bizonyíték.
Magyar Péter Brüsszelbe utazott. A Fidesz és a KDNP meg fogja szavazni a tiszás javaslatot. Gyermekvédelmi intézményekben felmerült, fiatalkorúakat érintő bántalmazások és azok intézményeken belüli kezelése miatt vizsgálódnak. A fideszes médiaholding felmondta a Népszava szerződéseit. A NAV nyomozói szerdán éjszakába nyúló razziát tartottak. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A fideszes politikusnak továbbra sem tetszik, hogy a 2006-os rendőri túlkapások idején budapesti főkapitány-helyettesként dolgozó Tóth Gábor rendészeti államtitkár lesz a Magyar-kormányban.
Egészen fura villanytorzót mutatott be a Ferrari, Putyin az Osztrák-Magyar Monarchiáról álmodik, Trump pedig az iráni békéről, miközben továbbra is lövi őket. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
A miniszterelnök és a Fidesz frakcióvezetője a padok között állt le vitázni, miután összekülönböztek az őszödi beszéden és Tóth Gábor rendészeti államtitkár kinevezésén.