#Gyarmati György



Az utolsó pillanatig nem hitte el a magyar titkosszolgálat, hogy itt rendszerváltás lesz

Idén ünnepeljük a rendszerváltás 30 éves évfordulóját, aminek velejárója volt a hírhedt III/III-as ügyosztály megszüntetése is. A magyar titkosszolgálat az utolsó pillanatig gyártotta a jelentéseket, de hiába volt minden pártban ügynökük, tehetetlenek voltak – erről beszéltünk Gyarmati György történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának volt igazgatójával.





Négyszázat ismerünk a negyedmillió pártállami ügynök közül

A kollaboráció és az ügynökkérdés címmel rendeztek konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián. A mai ügynökleleplező beszédmód a rendszerváltás deficitjéből fakad, a felmentő beszédmódhoz pedig az "ügynök mint celeb" hozzáállás jellemző - mondta Rainer M. János előadásában.




Előzetesben az NBH volt főosztályvezetője

Előzetes letartóztatásba helyezték Gyarmati Györgyöt, az NBH egykori főosztályvezetőjét, miután többekkel együtt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg.


Hamarosan döntenek az NBH volt főosztályvezetőjének előzeteséről

Legkésőbb holnap estig eldől, előzetes letartóztatásba helyezik-e Gyarmati Györgyöt, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főosztályvezetőjét – írja a Magyar Nemzet. A férfit vesztegetéssel gyanúsította meg a katonai ügyészség Galambos Lajossal, a hivatal volt főigazgatójával és az elhárítás volt jogászával együtt.


Gyarmati Györgyöt javasolják a történeti levéltár élére

Ellenszavazat nélkül Gyarmati Györgyöt javasolta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatói posztjára az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hétfői budapesti ülésén; Gyarmati György eddig hét éven keresztül töltötte be ezt a funkciót.