#gyász








Meghalt Dévény Anna gyógytornász

Aki valaha is aggódott a gyermeke mozgásfejlődésért, hallott róla és a módszeréről. Dévény Annát életének 81. évében érte a halál. "Nem a helyemet kell átadnom, hanem a zászlót. Remélem, lesznek, akik viszik" – mondta három éve a hvg.hu-nak.



Magyar nő elárvult gyermekei rekedtek Egyiptomban

Négy gyermeket hagyott hátra egy áprilisban elhunyt magyar nő Egyiptomban. A gyerekek apja már egy évvel korábban elhalálozott, és az egyiptomi hatóságok a kinti nagybácsit jelölték ki gyámnak. Az elhunyt anya testvére szeretné hazahozni a gyerekeket, nyílt levelet írt Szijjártó Péternek.




Az egész német sajtó Kohlt gyászolja

Az országos napilapoktól a helyi újságokig, és a televízióktól a hírportálokig a teljes szombati német sajtó Helmut Kohl haláláról szól. A pénteken elhunyt kancellárról közölt kommentárok elsősorban történelmi érdemeit emelik ki, és van olyan lap is, amely szerint Nobel-békedíjjal kellene elismerni teljesítményét. Ugyanakkor hibáival és botlásaival is több lap foglalkozik, hangsúlyozva, hogy nemigen van még egy olyan alak a német politikatörténetben, akinél annyira közel van egymáshoz a fény és az árnyék, mint Helmut Kohlnál.





Meghalt Usztics Mátyás

A színész 68 éves volt, a család hozzájárulásával a Facebookon, baráti közösségében jelentették be halálhírét.