Feladta magát az apa, aki túszul ejtette négyéves lányát, majd behajtott a hamburgi reptérre
A kislánynak nem esett baja, az apát őrizetbe vették.
A kislánynak nem esett baja, az apát őrizetbe vették.
Ahol a szükség, ott a segítség.
A koronavírus miatt sok gyerek maradhat idén tábor nélkül, becslések szerint a nyári napközi és ottalvós programok 20-25 százalékát törölhették. A táborszervezők szabadtéri programokkal, fertőtlenítőállomásokkal készülnek, a szülők viszont egyelőre szívesebben küldik napközis programokra a gyerekeket. Az idei szezonban az anyagiak is nagyobb szerepet játszanak, sok szervező ezért „minimalista táborral” készül.
Egy továbbra is hatályban lévő korlátozással gyakorlatilag saját maga blokkolja a kormány, hogy az óvodáskorú gyereket nevelők visszatérhessenek a munkába: hiába nőtt meg az igény gyerekek napközbeni felügyeletére, a vírus terjedésének akkor még aggasztó statisztikái alapján hozott létszámkorlát miatt egyelőre csak kapacitásaik töredékén tudnak üzemelni az óvodák.
A fenntartók a vállalkozásukat, a családok a gyereküket és a pénzüket féltik. Egységes iránymutatást, egyáltalán tájékoztatást arról, hogyan járjanak el veszélyhelyzet esetén, máig nem kaptak.
Megszületett a megállapodás Angelina Jolie és Brad Pitt között: a válófélben lévő színész házaspár úgy döntött, mindent megtesznek azért, hogy megvédjék gyermekeiket, ezért a nyilvánosság kizárásával intézik válásukat, továbbá a jövőben igyekeznek egyesíteni a családot.
Úgy tűnik, elsősorban nem a pénzért fog pereskedni Brad Pitt és Angelina Jolie, sokkal inkább hat gyermekük felügyeleti joga lesz a tét. Ehhez Jolie már megszerezte magának a Válások királynőjét, de Pitt sem kókler ügyvédekkel dolgozik.
Nem szeretné, ha gyermeke bizonyos időszakokban bizonyos alkalmazásokat használjon vagy weboldalakat nézegessen? Követné a térképen, hogy épp hol van? Értesítést szeretne, ha a mentőt hívja? Ha igen, és még ezekhez hasonló szolgáltatásokat szeretne, akkor 10 napig érdemes ingyen kipróbálni ezt az androidos alkalmazást.