Hány évesen érdemes gyereket vállalni? Egy kutatás adhatja meg a választ
Egy holland kutatás felhasználva a megtermékenyítéssel kapcsolatos statisztikákat, egy számítógépes modellel életkorokat adott meg a gyerekvállalás legkésőbbi idejeként.
Egy holland kutatás felhasználva a megtermékenyítéssel kapcsolatos statisztikákat, egy számítógépes modellel életkorokat adott meg a gyerekvállalás legkésőbbi idejeként.
Továbbra sem nyugszik a helyzet nyugdíjügyben: Szél Bernadett LMP-s képviselő írásbeli kérdést intézett Varga Mihályhoz, hogy a kormány álláspontjának tekinthető-e az a nyilatkozat, amit a nemzetgazdasági miniszter adott július végén. Akkor Varga azt nyilatkozta, hogy sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem terveznek semmilyen változást. Ezt az álláspontot a miniszter most is megerősítette.
Számtalan tényező befolyásolja a gyermekvállalást, azonban egy frissen publikált tanulmány szerint nagyban meghatározza a további gyermekek megszületését, hogy az anya és apa mennyire boldog az elsőszülött első egy éve során.
Elégedettebbek az idősebb korban szülővé válók, mint a fiatalon gyereket vállalók egy német kutatás szerint.
Katherine Hepburn saját önzősége miatt nem vállalt gyereket, Cameron Diaznak nincs rá ideje, Oprah szerint pedig, ha lettek volna gyerekei, azok a sajátjához hasonló kibeszélőshow-ban kötöttek volna ki.
A Story úgy értesült, Vajna Tímea meggyőzte férjét, hogy vállaljanak közös gyereket.
Az MTVA Család-barát c. műsorának egyik januári adásában Pongrácz Tiborné, a KSH Népességkutató Intézetének igazgatóhelyettese azt mondta, "olyan, hogy valaki tudatosan nem akar gyereket, olyan nem nagyon van, legfeljebb pszichológusnál és az meg is érdemli, hogy oda járjon". Videointerúban kértük, magyarázza el, hogyan is értette ezt pontosan. A hvg.hu-nak Pongrácz Tiborné azt mondta, ő csak egy korábban, a műsorban bejátszott riportra reagált, és nem érti, gondolatai miért sértik meg azokat a nőket, akik nem akarnak gyereket. Hiszi, hogy aki nem akar gyereket, az önző, és azt állítja, egy szóval nem mondta azt, amit mondott.
A gyermekvállalás ösztönzését, az élve születések számának növelését célzó törvényjavaslatot nyújtott be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken az Országgyűlésnek.
Nagy várakozás előzi meg Orbán Viktor szerda esti helyzetelemzését a kormánypárti frakciókban. A képviselők abban reménykednek, hogy a miniszterelnök-pártelnök kiértékeli az ellenzéki mozgásokat, és utat mutat a választásokra készülődő Fidesznek és KDNP-nek. Szintén nagy reményeket fűznek Varga Mihály jövő évi költségvetésre vonatkozó bejelentéséhez is, mert ez alapján lehet majd kiszámolni, milyen intézkedésekre lesz pénz a választások előtt.
Évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, egyre kevesebben vállalkoznak a házasságra, magas a válások száma. Változtathat-e ezen a kormány, és kiket éri meg inkább támogatni: a szegényebb nagycsaládosokat vagy a középosztálybeli diplomásokat? A trend fékezhető, de nem fordítható meg, 50 év múlva talán 8 millióan sem leszünk. Trendforduló állhat be viszont a házasságok területén, a tehetősek körében ismét divatos az esküvő. Spéder Zsolt demográfust, a Népességtudományi Kutatóintézet vezetőjét, a kormánynak is ötleteket adó Népesedési Kerekasztal tagját kérdeztük a fogyás okairól. Az eheti HVG ugyanezzel a témával foglalkozik kiemelten.
Szili Katalin módosító javaslatában a friss diplomásoknak is elérhetővé tenné a gyedet, ami több mint másfélszeresére emelné igénybe vehető juttatásaik összegét.
Újra bevezették Mianmarban azt a korábban hosszú időn át érvényben lévő szabályt, hogy a muszlim családok legfeljebb két gyereket vállalhatnak.
Tinédzsereknek szóló terhességi és gyermekvállalási kézikönyv kiadására készül a japán kormány, hogy szülésre ösztökélje a fiatalokat a fogyó népességű országban - írta csütörtökön a Maincsi Simbun japán napilap.
Egy bizonyos koron túl a diplomás nőknek nagyobb kedvük van a gyerekvállaláshoz, és szívesebben szülnek két-három gyereket is. Ám számtalan ok hátráltatja a politikusok által is vágyott bébibummot – a karriervágy csak az egyik –, pedig az ország a gazdasági erejéhez képest sokat költ a támogatásokra. A kormány eddig egyik kezével sokat adott, másik kezével viszont sokat el is vett, ráadásul kevés az esély, hogy a választásokig bevállalja a sok pénzt igénylő reformokat.
Nem tudni, hány "szivárványcsalád" él ma Magyarországon, az azonban biztos, hogy az azonos neműek gyerekvállalása meglehetősen nehézkesen megy. Bár a magyar társadalom az elmúlt évtizedben sokkal elfogadóbb lett a leszbikusokkal, melegekkel, a gyerekvállalásuk azokat is megosztja, akik toleránsabbak velük szemben.
A fiatalok gyerekvállalását ösztönző intézkedésekre készül a kormányzat, a "komoly szociálpolitikai akcióban" a diplomás nők gyermek- és munkavállalását kívánják segíteni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője egy pénteki, budapesti, a témában rendezett konferencián.
Minél idősebb egy gyermek, annál többe kerül a szüleinek – derült ki a Generali Biztosító kutatásából. A felmérés alapján átlagosan 13-15 millió forintot költenek a magyar szülők egy gyerekre.
Első gyereküket a diplomás anyák később szülik meg, mint az érettségizettek, viszont előbb vállalnak második gyermeket, mint amazok - nyilatkozta a Corvinus egyetem docense egy kutatásra hivatkozva.
Gyereket az és akkor fog vállalni, aki úgy érzi, hogy érdemes, hogy a gyereke egy jobb világban élhet.