Gyógykezelések alatt szexuálisan zaklatott gyerekeket egy férfi, öt év fegyházbüntetést kapott
Az elkövető gerincbántalmakat gyógyító módszerként hivatkozott a fizetős kezelésekre, amelyeket a szükséges képesítés nélkül végzett.
Az elkövető gerincbántalmakat gyógyító módszerként hivatkozott a fizetős kezelésekre, amelyeket a szükséges képesítés nélkül végzett.
hvg.hu
A kormánymédia a napokban azzal kezdte el támadni Puzsér Róbertet, hogy relativizálja a pedofíliát, ezt egy hat évvel ezelőtti beszélgetés alapján állítják, amelyben a publicista arról beszélt, hogy a pedofil hajlam és a tényleges pedofil bűntett nem ugyanaz. Magyar Péter az ügyre reagálva azonnal visszamondta a publicistával tervezett műsorát, ami óta viszont már őt is a pedofília relativizálásával vádolják a kormányközeli véleményvezérek és Menczer Tamás.
Az elkövető és védője pedig felmentés érdekében fellebbezett.
hvg.hu
A katolikus egyház legfontosabb döntéshozó testülete együttérzéssel és fájdalommal gondol azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást.
hvg.hu
Az 57 éves József és a 39 éves Enikő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult büntetőeljárás.
hvg.hu
A stylist már korábban közölte, hogy visszautasítja a Pesti Srácok volt munkatársa által nyilvánosságra hozott vádakat.
hvg.hu
A fotókat eladta, és a vásárlókat gyerekek szexuális zaklatására biztatta. Majdnem két és fél millió forintnyi összeget keresett ezzel.
hvg.hu
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
hvg.hu
Szülői panaszok nyomán a tavasszal felfüggesztették Ercsi egyik óvodájának igazgatóját, ám lezáratlan rendőrségi vizsgálat, szülői tiltakozás ide vagy oda, újra ő vezeti az intézményt.
“Az ember a saját esetét hajlamos elszigetelt esetként kezelni: ha nem hallottam más történetét, nincs is, ha lenne, biztos hallottam volna” – mondja videónkban az egyike azoknak a szülőknek, akik hajlandóak voltak a HVG újságíróinak elmondani, min ment keresztül a gyermekük az ercsi óvodában.
Csányi Nikolett
Csányi Nikolett
Galicza Dorina
Augusztusban még támogatta az intézmény az igazgató kinevezésének meghosszabbítását, pedig akkor már zajlott ellene a nyomozás.
hvg.hu
Ő az, aki a helyi katolikus egyházközösség világi elnöke címének visszaszerzését Becse Gergőnek köszönheti.
hvg.hu
A NER sztárpapja jó kapcsolatot ápolt az igazgatóval.
hvg.hu
Kiskorú veszélyeztetése mellett súlyos testi sértés kísérletével is meggyanúsították, azt még vizsgálják, hogy másokat is bántalmazott-e.
HVG
A férfi azt ígérte a családnak, hogy jelentkezik, amint nyugvópontra jut az élete.
hvg.hu
Kiskorú veszélyeztetése a gyanú a szolnoki kalandparkban egy, a gondjaira bízott kisgyereket lendületből felrúgó edző ellen. A férfi korábban azt mondta, sajnálja, amit tett.
hvg.hu
A fideszes politikus belátta, hogy fogalmazhatott volna körültekintőbben is, amikor a kisfiút felrúgó karateoktatóról beszélt.
hvg.hu
A. Tibor szerint a fiúban, akit felrúgott, semmilyen lelki nyom nem maradt, mások bántalmazásával pedig alaptalanul rágalmazzák. A karatetanítástól ugyan eltiltották, de szívesen labdázna a fiúval – magyarázta.
hvg.hu
Arra kér minden gyerekvédőt a karateedző, hogy az ő gyerekét kíméljék, ne küldözgessenek üzeneteket. A fiúval, akit felrúgott a szolnoki kalandparkban, hamarosan találkozhat és bocsánatot akar kérni tőle, amint hazaér külföldről. Akkor viszont a rendőrök is találkozni akarnak majd vele.
hvg.hu
A TV2 Tények című műsorában beszélt az edző egy állítólagos volt tanítványa is, aki azt állította, hogy a férfi megerőszakolta.
hvg.hu