Öt gyermeket mentett ki az állami gondozásból a TASZ
A jogvédő szervezet szerint érdemi párbeszédekkel és helyes döntésekkel is megoldhatók a problémák.
A jogvédő szervezet szerint érdemi párbeszédekkel és helyes döntésekkel is megoldhatók a problémák.
Kényszerítés miatt is elítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját a Fehérvári Törvényszéken.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A fiút egy 11 éves barátja társaságában találták meg, akivel korábban ugyanabban a gyermekotthonban laktak.
Más gyerek nevére szóló okmányokat kaptak, hogy apjukkal találkozhassanak.
A gyermekotthonban és az iskolában is terrorizált többeket.
Rétvári szerint az első közbeszerzés érvénytelen volt, a másodikat még nem sikerült kiírni.
Három-négy tinédzser terrorizálja a környéket, a rendőrség több esetben is eljárást indított.
Aggasztóan hiányos személyi és erősen leromlott tárgyi feltételekkel, a tankötelezettség teljesítésének ellenőrzése, valamint kellő kontroll nélkül nevelkednek a gyermekek a budapesti Esze Tamás Gyermekotthonban az alapvető jogok biztosának megállapítása szerint.
A 17 éves erőszakolót már le is tartóztatták. A gondozók azt állították, ők nem hallhatták, mi történik.
Azt remélik, olyan helyekre kerülnek az intézetisek, ahol jobban tudják szolgálni fejlődésüket, szeretnék, ha egy részük nevelőszülőkhöz menne. Az új otthonok közül azonban egynek még el sem kezdték az építését, és a nevelőszülőkhöz kivezénylés sincs még megszervezve.
Súlyos az agresszió, lepusztult a környezet, már az ombudsman is felemelte a szavát. Mégis ide költöztetnék a fóti gyermekváros lakóinak egy részét is.
A Népszava szerint a különleges igényű gyerekeknek kijelölt hűvösvölgyi intézmény nem is teljesen akadálymentesített.
Fóton a Gyermekváros bezárását sajnálják, Aszódon pedig azt, hogy oda költözhetnek át a kísérő nélküli kiskorú menekültek. Egyelőre ennyi tűnik biztosnak a kormányzat régi-új tervének hatásaiból. Ezen túl kétségbeesett szülőkkel, tanácstalan dolgozókkal, illetve igen sok kérdéssel szembesültünk. No meg a hivatalok furcsa és aggasztó hallgatásával.
A dinamikusan fejlődő, gyermekotthonokkal foglalkozó alapítvány vezetőjét egykor a nők kergetése, az alkohol és a kalandvágy sodorta egy szászvárosi gyermekotthonba, ahol azonban hivatásra és feleségre lelt. A VONESZO vezetője, Vitéz András és felesége, Andrea arról mesélt, mi a leghaszontalanabb, de mégis gyakran nyújtott adomány, és miért rossz ötlet karácsonykor gyermekotthonba látogatni.
A Miskolctól 20 kilométerre, a szlovák határhoz vezető 3-as főút mellett fekvő, több mint 750 éves borsodi faluban a kilencvenes évek elején jelentek meg az első nevelőszülők. Kezdetben csak néhány porta alakult át kisebbfajta nevelőotthonná, ma viszont már 48 nevelőszülői családban 143 gyerekről gondoskodnak.
Egyikük különösen agresszív volt, sokakat megvert, és volt, akit arra kényszerített, hogy királyként éltesse vagy imádkozzon hozzá.
A józsefvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Fűtés nélkül, 5-6 fokban aludtak a gyerekek. A korábbi LMP-képviselő helyszíni videóban számolt be az állapotokról, majd üzent is a kormánynak.