Önmagáért beszél, ha idővonalra tesszük a Szőlő utcai botrány szereplőinek történetét 2002-től
Hetek óta nap mint nap kiderül valami megdöbbentő a hazai gyermekvédelem területéről. A Szőlő utcai botrány egyre inkább csak a jéghegy csúcsának látszik.
Hetek óta nap mint nap kiderül valami megdöbbentő a hazai gyermekvédelem területéről. A Szőlő utcai botrány egyre inkább csak a jéghegy csúcsának látszik.
hvg360
A hívásokat hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között gyermekvédelmi szakemberek fogadják, munkaidőn kívül üzenetrögzítőn lehet üzenetet hagyni.
HVG
A színész születésnapja alkalmából „a gyermekvédelem poklában felnőtt fiatalnak” ajándékozza az autóját, a követői pedig aztán felajánlottak még kettőt hasonló célra.
HVG
Krasznahorkai-idézettel ihletett ünnepi címlapon a hazai „gyerekvédelem” bukása. Itt az éves számvetés és az előretekintés ideje, a Pride-tól a Tisza-szigetekig és tovább. Hol tart az ukrajnai háború, mi lesz a Z generációval és a Hatvanpusztára tervezett száz vécével? És ha nem tudnák, kiderül, mi kell a boldogsághoz. Ez a Fülszöveg, a HVG év végi dupla számának ajánlója.
Határozatképtelenség miatt berekesztették.
HVG
Varga László Balázs intézményvezetői megbízásának mai visszavonása után Nick Jánost nevezték ki az óbudai javítóintézet élére.
HVG
Levelet írtak a rendőrkapitányságoknak a szombaton elkezdődött razzia miatt.
HVG
A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
HVG
A Szőlő utcai ügy új tanúi nemcsak arról vallottak, hogy Juhász Péter Pál szexuális aktusokra vette rá őket: a birtokunkba került ügyészségi dokumentum alapján ugyanezek a fiúk más bántalmazó munkatársakról is beszéltek. Köztük van Kovács-Buna Károly, akiről az elhíresült biztonsági kamerás felvételek nyilvánosságra kerültek. Az egyik fiú vallomásában kísértetiesen hasonló módon írja le, hogyan rugdosta össze őt is az akkor még gyermeknevelő Kovács-Buna, ráadásul 2020-2021-ben történhetett vele, vagyis a nyilvánosságra került videófelvételek időpontja után évekkel. Kovács-Buna Károllyal még sikerült beszélnünk letartóztatása előtt, és határozottan tagadta, hogy szándékosan bántotta volna bármelyik fiút, sőt, azt állította, hogy szerette őket és a munkáját.
A Telexnek adott interjúban a humorista azt mondta, a kegyelmi ügy már azoknak is sok volt, akik sok mindent kinéztek Orbán Viktorékból.
HVG
„Tudom, hogy van, akinek nagyobb szüksége van rá” – mondja a színész, aki a születésnapja alkalmából tett felajánlást.
HVG
A miniszterelnök politikai igazgatója ismét a hatalomból szólt oda a 21 éves aktivistának. A hatalmi viszonyt jól jelzi az is, hogy Pankotai Lili annak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek a hallgatója, amelynek a Tanácsadó Testületét Orbán Balázs elnököli.
HVG
A Tisza Párt elnöke a III. kerületi Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonnál adott át ajándékokat. Magyar Péter szerint gyerekek, áldozatok és gyermekvédelmi dolgozók írnak neki.
HVG
Az alapvető jogok biztosának 19 jelentése hemzseg a megalázónál megalázóbb bántalmazásoktól és a következmények nélkül hagyott visszaélésektől.
HVG
Az első rendkívüli ülésen fogadják el a törvényt, amellyel a kormány mindenáron hitellel segítené ki a Fővárosi Önkormányzatot, a második, estébe nyúló ülésen pedig ellenzéki kezdeményezésre a Szőlő utcai botrányról lesz szó.
HVG
Csak decemberben 150 újabb, kórházban hagyott babára számít a kormány, amely egyre sürgősebben próbál megoldást találni a helyzetre. Csakhogy az örökbefogadást közvetítő civil szervezetek már most arra figyelmeztetnek: nemcsak a nevelőszülőkre, hanem az örökbefogadó szülőkre is vadászni kell. Ennek egyik oka, hogy még mindig sokan élnek származási megkötéssel, és az egészségügyi problémákat sem vállalják. Ezzel párhuzamosan a nehéz helyzetbe került családokat is segíteni kellene, ami szintén várat magára.
Nem mindig volt ez így, a Tisza Párt elnöke szerint is ez már fejlődésnek számít.
HVG
A gyermekek mellett és az „orbáni hazugság” ellen címszóval hirdetett tüntetést szombatra Magyar Péter és a Tisza Párt. A tízezres tömeg a Deák tértől a Karmelita elé vonult, sokan plüssállatokkal érkeztek, amiket a Sándor Palota elé vittek, miközben gyerekrajzokat is vetítettek a köztársasági elnök munkahelyének falaira. A szervezők hangsúlyozták, hogy ez nem pártrendezvény, a többször felcsendülő mocskos fideszezést Magyar Péter személyesen állította le, azt kérte a tömegtől többször is, hogy maradjanak nyugodtak. Elkísértük a menetet, és a résztvevőket a Szőlő utcai botrány utáni indulatokról, a javítóintézetekben elrendelt rendőri jelenlétről és arról is kérdeztük, mit gondolnak a kormány kommunikációjáról, miszerint ezek a gyerekek bűnözők.
Forrás Anzs
Martini Noémi
Pitner Gábor
Vörös László
Míg a miniszterelnök Mohácson szűk rajongótábora előtt a háborúellenes gyűlésen ismételte magát, a Tisza elnöke tízezres tömeggel a háta mögött vonult Budapesten a Várba, hogy a gyermekvédelem ügyében felelősségre vonja a hatalmat. De ennél többet is tett Magyar Péter.